Kézilabda: sportdiplomáciai hétvége a Balatonnál

S. J.S. J.
Vágólapra másolva!
2019.06.14. 21:06
Mozgalmas hétvégéje van a siófoki és a balatonföldvári kézilabdázóknak, de ezúttal nem a játékosok, hanem az edzők és a sportdiplomaták izzadnak – és nem csak a kánikulától.

Egykori klasszis balátlövő áll a katedrán Siófokon. Az Európai Kézilabda-szövetség (EHF) a Kiss Szilárd Sportcsarnokban ideális körülmények között rendezi meg a hétvégén az európai utánpótlásedzők nemzetközi továbbképzését, amelyre 15 országból érkeztek érdeklődők.
Egykori klasszis balátlövő áll a katedrán Siófokon. Az Európai Kézilabda-szövetség (EHF) a Kiss Szilárd Sportcsarnokban ideális körülmények között rendezi meg a hétvégén az európai utánpótlásedzők nemzetközi továbbképzését, amelyre 15 országból érkeztek érdeklődők.

A tanfolyam vezetője Kovács Péter (64 éves), az EHF edzői és metodikai bizottságának tagja, aki mellett spanyol, német, szerb és osztrák előadókat is hallhatnak a résztvevők.

Néhány kilométerrel odébb, Balatonföldváron a hétvégi városi ünnepség keretében a város díszpolgára címet kapta Andorka Sándor (74), akinek így ismerték el a helységért végzett több évtizedes igen hasznos társadalmi és gazdasági tevékenységét, valamint kézilabda-sportdiplomáciai munkáját.

A korábbi nemzetközi kategóriás játékvezető – aki jelenleg is a magyar szövetség nemzetközi bizottságának elnöke – a Nemzetközi Kézilabda-szövetségben (IHF) bíróbizottságának tagjaként delegátus volt a pekingi és a londoni olimpián, valamint három női és öt férfi vb-n. Az EHF-et hat női és nyolc férfi Európa-bajnokságon, BEK-finálékon, BL négyes döntőkön képviselte, miközben számtalan nemzetközi bírótanfolyamon volt vizsgabiztos.

Legfrissebb hírek

Kézilabda: félig üres a magyar pohár az U19-es fiú-vb után

Utánpótlássport
2025.08.19. 18:28

Zsiga Gyula: A tehetség és a szorgalom kevés az élsportolóvá váláshoz

Kézilabda
2025.08.13. 17:51

Kézi: kikaptak a svédektől a magyarok az U19-es fiú-vb középdöntőjében

Utánpótlássport
2025.08.12. 13:49

Kézi: hibátlanul zárták a csoportkört az U19-es fiú-vb-n a magyarok

Utánpótlássport
2025.08.09. 20:30

Kézi: a 7. helyért folytatja a magyar válogatott az U17-es leány Eb-n

Utánpótlássport
2025.08.08. 22:10

Kézilabda: kikapott a negyeddöntőben az U17-es leányválogatott az Eb-n

Utánpótlássport
2025.08.07. 21:31

Kézilabda: magabiztosan verte Marokkót az U19-es fiúválogatott a vb-n

Utánpótlássport
2025.08.06. 18:12

Kézilabda: negyeddöntős az U17-es leányválogatott a podgoricai Eb-n

Utánpótlássport
2025.08.05. 21:25
Ezek is érdekelhetik