Kézilabda: így osztja ki 2020-tól a BL-helyeket az EHF

Vágólapra másolva!
2019.06.30. 21:30
null
A férfi kézilabda Bajnokok Ligája nagy változáson megy keresztül 2020-tól, de a final four helyszíne továbbra is Köln marad (Fotó: AFP)
Az Európai Kézilabda-szövetség (EHF) végrehajtó bizottsága a héten Bécsben megtartott ülésén több fontos döntést is hozott a 2020–2021-es idénytől átalakuló kontinentális kupasorozatokkal kapcsolatban, az alábbiakban ezeket foglaljuk össze.

Mint ismert, a 2020–2021-es idénytől kezdve a férfi és a női Bajnokok Ligájában is 16 csapat szerepel két nyolcas csoportban, míg a második számú kupasorozat neve EHF-kupa helyett Európa-liga lesz, itt a férfiaknál 24, a nőknél 16 csapat szerepel majd a csoportkörben. A jelenleg Challenge-kupának nevezett harmadik számú sorozatot pedig EHF-kupára keresztelik át. A végrehajtó bizottság most döntött az indulási lehetőség odaítélésének szabályairól.

FÉRFI ÉS NŐI BAJNOKOK LIGÁJA (16-16 CSAPAT)
– 1–9. hely:
az EHF ranglistájának első kilenc helyén szereplő országok (szövetségenként egy hely)
– 10. hely: az Európa-liga-szereplés alapján érkező csapat (az az ország kapja meg, amely a legtöbb Európa-liga-győztest tudja felmutatni az elmúlt három kiírásból)
– 11–16. hely: a végrehajtó bizottság dönt a feltöltésükről egy új kritériumrendszer alapján (lásd alább)

Nyolcról ötre csökken azon szempontok száma, amiket mérlegelnek a BL-szabadkártya odaítélésénél, ezek a következők: csarnok, televízió és digitális média, nézők, eredményesség a nemzetközi kupákban és a klub által végzett termékmenedzsment. Mind az öt szempont ugyanolyan súllyal esik a latba, és mindkét nemre érvényes.

FÉRFI EURÓPA-LIGA (24 csapat a csoportkörben)
– 12 csapatnak garantált helye van a csoportkörben:
6 csapat, ahol a helyi szövetség nem rendelkezik BL-hellyel (az EHF ranglistájának tizedik vagy az utáni helyén szereplő országok); 5 csapat az EHF ranglistájának első kilenc helyén szereplő országokból (a bajnokságok második-harmadik helyezettjei); 1 csapat az EHF-kupa-szereplés alapján (az az ország kapja meg, amely a legtöbb EHF-kupa-győztest tudja felmutatni az elmúlt három kiírásból)
– 12 csapat a selejtezőből érkezik: 4 csapatnak garantált helye van a második körben, míg az első körben 20-20 csapat küzd meg egymással

NŐI EURÓPA-LIGA (16 csapat a csoportkörben)
– 4 csapatnak
garantált helye van a csoportkörben (az EHF ranglistájának első négy helyén szereplő országok)
– 8 csapatnak garantált helyen van a harmadik selejtezőkörben
– 8 csapatnak garantált helyen van a második selejtezőkörben
– az első selejtezőkörben 24-24 csapat küzd meg egymással

FIX KEZDÉSI IDŐPONTOK A FÉRFI BAJNOKOK LIGÁJÁBAN ÉS EURÓPA-LIGÁBAN

A 2020–2021-es évadtól kezdve hétközi meccseket rendeznek a két kiemelt férfi kupasorozatban. Az Európa-liga találkozóira keddenként, a Bajnokok Ligája-meccsekre szerdánként és csütörtökönként kerül sor. A kezdési időpontok közép-európai idő szerint 18.45, illetve 20.45 óra.

NAGYOBB BEFOGADÓKÉPESSÉGŰ CSARNOKOK, KÖTELEZŐ BORÍTÁS

A férfi BL-ben a 2020–2021-es idénytől csak olyan csarnokban lehet meccseket rendezni, amelynek mind a négy oldalán van lelátó, és a minimális befogadóképességet is felemelték 2500-ról 4000-re. Erre hagynak egy négy évre szóló átfutási időt.

A 2020–2021-es idénytől az Európa-ligában is bevezetik a BL esetében már 2006-tól használt kötelező borítás használatát.

A női sorozatokkal kapcsolatban további döntések várhatóak a közeljövőben.

Legfrissebb hírek

Nyert az Ikast, és beérte pontszámban az FTC-t a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
11 órája

Veronica Kristiansen szerint a mostani minden idők legjobb Győri ETO-ja

Kézilabda
20 órája

Gálameccs: kétség nem fért a Győr újabb BL-győzelméhez

Kézilabda
2025.11.08. 17:29

Női kézilabda: messze túlteljesítette edzője eredeti elvárását a Győri ETO

Kézilabda
2025.11.07. 12:28

Férfi kézi BL: egymásnak esett a két korábbi veszprémi edző, megbüntette őket az EHF

Kézilabda
2025.11.07. 11:17

Játékvezetői kamerával készül a januári kézilabda Eb-re az EHF – videó

Kézilabda
2025.11.06. 09:13

Kézilabda: nagy potenciál rejlik az ifjúsági fiúválogatottban

Utánpótlássport
2025.11.04. 14:45

A legutóbbi négy BL-meccsen három vereség – menesztette vezetőedzőjét a CSM Bucuresti

Kézilabda
2025.11.04. 11:57
Ezek is érdekelhetik