Kézilabda: Ez a csapat már hasonlít arra, amit látni szeretnék – David Davis

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.06.07. 11:53
Bár tervezi, még mindig nem sikerült időt kerítenie arra, hogy megnézze a Vardar Szkopje elleni Bajnokok Ligája-döntőt, nyilatkozta David Davis, a Telekom Veszprém vezetőedzője  a Digi Sport Reggeli Start című műsorában.

„Egy döntő pszichológiai tényezője nagy, és úgy érzem, mi jó helyzetből, egy Szeged ellen megnyert bajnoki döntő után érkeztünk a final fourra” – mondta Davis, aki arra a kérdésre, hogy a Kielce legyőzését követően hogyan készültek fel a döntőre, elárulta, előtte sem a Vardart, sem a Barcelonát nem videózták, arra csak a szombati elődöntők után került sor.

„Nekem is megvan a magam felelősségem, nekem is készen kell állnom pszichésen. A sport az életem, mindig szeretek a legjobbak ellen versenyezni. Sajnos a Vardar ellen a védekezésben volt több hibánk, nem működött. És ez a kapusteljesítményre is igaz.”

Azt mondta, egy mélyponton lévő csapatot vett át év közben, de megvolt az elképzelése, hogy kell javulni. „Mindennapos jelleggel elkezdtünk edzeni, néha naponta kétszer is. Minden kézis megkapta a maga játékidejét, akár jól, akár rosszul teljesített. Sok edzés, sok videózás kellett, hogy felkészüljünk és javítsunk a hibáinkon. Így jöttünk ki a hullámvölgyből.”

Elárulta, hogy ez a csapat már hasonlít arra, amit látni szeretne, és biztos benne, hogy a következő idényben még jobbak lesznek. Ráadásul még egy fronton kell helytállniuk, hiszen 2019–2020-ban indulnak ismét a regionális SEHA-ligában.

„Amikor idejöttem, jeleztem, hogy minden csapattal kapcsolatos döntést megegyezéses alapon kell meghoznunk. Így döntöttük a SEHA-részvételről is. A játékosok fiatalok, de sokat panaszkodnak – én is ilyen voltam aktív koromban. Mégis úgy érzem, ha még tíz meccset játszanak egy idényben, az nem túl sok.”

Legfrissebb hírek

Rostáék kikaptak otthon, a Magdeburg simán megverte a PSG-t a férfi kézi BL-ben

Kézilabda
7 órája

A Veszprém 16 év után vereséggel kezdte a férfi kézilabda Bajnokok Ligáját

Kézilabda
9 órája

Férfi kézi BL: nem elvárás, de reális cél a négyes döntő Szegeden és Veszprémben

Kézilabda
17 órája

Férfi kézi BL: 11 szupercsapat csatázhat a négyes döntőbe jutásért

Kézilabda
21 órája

KÉZILABDAIDÉNY, 2025–2026

Kézilabda
2025.08.26. 00:46

Megvan, ki lesz a Veszprém csapatkapitánya a következő idényben

Kézilabda
2025.08.08. 22:09

FÉRFI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA, ADATBANK, 2025–2026

Kézilabda
2025.08.07. 14:42

A Szeged célja a hazai trófeák elhódítása és a BL négyes döntőjébe jutás

Kézilabda
2025.07.31. 14:24
Ezek is érdekelhetik