Női kézi: Szabó Tünde szerint egyedülálló a siófoki akadémia

Vágólapra másolva!
2019.05.23. 15:48
Egyedülállónak nevezte a Siófoki Kézilabda Club (SKC) akadémiáját az Emberi Erőforrások Minisztériumának sportért felelős államtitkára csütörtökön, a Balaton-parti egyesületnél tett látogatásán.

Szabó Tünde megismerkedett a klub létesítményeivel, majd gratulált az SKC NB I-es női csapat magyar tagjainak és Fodor János klubelnöknek az EHF-kupa elhódításához.

Az államtitkár hangsúlyozta, az SKC-nél végzett munka azért is példaértékű, mert alkalmas szakemberek foglalkoznak a sportolókkal, és nagy szükség van arra, hogy „megadjuk a fiataloknak a lehetőséget a sportolásra”.

Az EHF-kupa megszerzése azt jelenti, hogy a napi munka meghozta gyümölcsét, de nincs megállás, várjuk a nagyobb sikereket, amihez a kormány minden támogatást meg fog adni – tette hozzá.

Az MTI-nek elmondta: Siófokon minden szakmai háttér rendelkezésre áll a fiataloknak és az élsportolóknak ahhoz, hogy a világ legjobbjai legyenek. A régiónak és egész Magyarországnak nagy lehetőség az, hogy van egy ilyen, európai szintű kézilabdaközpont a városban. Mint mondta, jól hasznosultak azok a támogatások, amelyek a kormánytól érkeztek.

„Jó látni, hogy az élsport mellett ott vannak az utánpótláskorú versenyzők. Az SKC-nek huszonkét csapata van, ami óriási szám, minden egyes korosztállyal foglalkoznak a szakemberek, ez fogja adni a jövő eredményességét” – hangsúlyozta.

Fodor János megjegyezte: az SKC a tizedik NB I-es évében Magyarország ötödik EHF-kupa-győzelmét aratta.

A siófoki klub 2013-tól munkacsarnokot, kollégiumot, szivacskézilabda-csarnokot, kültéri futópályát épített, majd 2018 márciusában adták át az 1.9 milliárd forintos kormánytámogatással épült, 1500 nézőt befogadó Kiss Szilárd Sportcsarnokot.

Legfrissebb hírek

Józsa Krisztián: A fiatalokat mentálisan kellett megerősíteni az élvonalhoz

Kézilabda
2025.06.13. 08:28

Női kézi NB I: ez volt az idény számokban

Kézilabda
2025.06.11. 08:27

Női kézilabda NB I: nem lehet elvárás a bennmaradás a Kozármisleny edzője szerint

Kézilabda
2025.06.10. 18:54

Az Esztergommal bronzérmet szerző balátlövő érkezett a budaörsi kézilabdacsapathoz

Kézilabda
2025.06.10. 14:32

Átalakuló kerettel próbál visszajutni a női kézilabda NB I-be a Békéscsaba

Kézilabda
2025.06.10. 13:27

Per Johansson: Még évekig látom magam az ETO kispadján

Kézilabda
2025.06.07. 12:53

Az MTK-tól érkezett a Kisvárda legújabb szerzeménye

Kézilabda
2025.06.06. 12:31

Cseh jobbátlövővel erősített a Szombathely

Kézilabda
2025.06.04. 18:47
Ezek is érdekelhetik