Női kézi: megvan a Győrbe távozó Faluvégi utódja

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.05.03. 07:42
Bánfai Kíra 2018 januárjában, még a 18. születésnapja előtt mutatkozott be a Ferencváros felnőtt női kézilabdacsapatában, majd a nyáron a több játéklehetőség és a rutinszerzés érdekében az MTK-hoz került kölcsönbe. A következő idényben azonban újra zöld-fehérben szerepelhet, ugyanis az FTC visszahívta.

„Az volt a célom, hogy egy napon visszakerüljek a Ferencvároshoz, de úgy számoltam, hogy erre csak később lesz lehetőségem – mondta Bánfai Kíra, aki 2018 nyarán ezüstérmes lett az ifjúsági világbajnokságon, és a szakemberek beválasztották a torna álomcsapatába is. – A mostani idényben a saját bőrömön tapasztalhattam, hogy az NB I teljesen más, mint az utánpótlás-bajnokságok. Tavaly egy-egy meccsen kaptam néhány percet már a Fradiban is, de sorozatosan most játszhattam az élvonalban, és főleg a nagy csapatok ellen éreztem, hogy a tempót, az ütközéseket meg kell szoknom. Nem vagyok elégedett azzal a teljesítménnyel, amit az MTK-ban nyújtottam, rosszul viselem, hogy az utóbbi hetekben nem tudtam gólokat szerezni. Ugyanakkor sokat fejlődtem, és már most próbálok készülni arra, hogy nyártól magasabb szinten kell kézilabdáznom. Nem tagadom, izgulok kicsit, mert nagyon szeretnék bizonyítani.”

Kíra – ha meghívót kap a szövetségi edzőtől – a nyáron részt vesz a junior Európa-bajnokságon, majd azt követően csatlakozik az FTC-Rail Cargo Hungaria keretéhez.

„Nagyon örülök, hogy a nyáron távozó Faluvégi Dorottya helyét egy másik saját nevelésű tehetségünk veszi át – idézte Bognár László ügyvezető igazgatót a klub honlapja. – Kíra tehetségével tisztában vagyunk, bízom benne, hogy felnő a feladathoz, és elődeihez, Márton Grétához vagy épp Háfra Noémihez hasonlóan ő is sikeresen helytáll a Ferencvárosban az MTK-ból való visszatérése után.”

 

Legfrissebb hírek

Zsiga Gyula: A tehetség és a szorgalom kevés az élsportolóvá váláshoz

Kézilabda
2025.08.13. 17:51

Kézi: kikaptak a svédektől a magyarok az U19-es fiú-vb középdöntőjében

Utánpótlássport
2025.08.12. 13:49

Kézi: hibátlanul zárták a csoportkört az U19-es fiú-vb-n a magyarok

Utánpótlássport
2025.08.09. 20:30

Kézi: a 7. helyért folytatja a magyar válogatott az U17-es leány Eb-n

Utánpótlássport
2025.08.08. 22:10

Allan Heine szerint a Ferencváros sikerre van ítélve Jesper Jensennel

Kézilabda
2025.08.08. 11:09

Kézilabda: kikapott a negyeddöntőben az U17-es leányválogatott az Eb-n

Utánpótlássport
2025.08.07. 21:31

NŐI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA, ADATBANK, 2025–2026

Kézilabda
2025.08.07. 08:29

Kézilabda: magabiztosan verte Marokkót az U19-es fiúválogatott a vb-n

Utánpótlássport
2025.08.06. 18:12
Ezek is érdekelhetik