Női kézi BL: Grimsbö lett az MVP, Sulland megelőzte Háfráékat

Vágólapra másolva!
2019.05.12. 19:59
null
Grimsbö védéseivel sokat tett a Győri ETO BL-győzelméért (Fotó: Tumbász Hédi)
Kari Aalvik Grimsbőt választották meg a Győri ETO sikerével véget érő női kézilabda Bajnokok Ligája négyes döntő legértékesebb játékosának (MVP), míg a sorozat gólkirálynője a korábbi győri Linn Jörum Sulland lett.

A döntő szünetében először adták át a szezon legjobb női edzőjének járó elismerést, amelyet az európai szövetség (EHF) és a női kézilabdával foglalkozó tagozat döntése értelmében a dán Helle Thomsen érdemelt ki, miután tavaly decemberben bronzéremig vezette a holland válogatottat az Európa-bajnokságon.

A finálé után került sor a további különdíjak átadására. A sorozat gólkirálynője Linn Jörum Sulland lett a Vipersből 89 góllal, tízszer betalálva a Metz elleni bronzmeccsen, amivel megelőzte a rangsorban Háfra Noémit és Jovanka Radicsevicset.

A négyes döntő legértékesebb játékosának (MVP) a győri Kari Aalvik Grimsbőt látták, a norvég kapus védéseivel főszerepet játszott az ETO végső sikerében, összesen 38 százalékkal zárta a finálét.

„Nagyon jó előérzetem volt a mérkőzés előtt, de talán egy kicsit mintha túlzottan nyugodt is lettem volna, de a meccs során már megpróbáltam csak arra koncentrálni, hogy a győzelmet kiharcoljuk. Mindegyik döntő nagyon szoros volt, amit mi játszottunk a lányokkal, ez is, de lassan már megszokjuk. Amikor kapust cseréltünk, mindenki megértette, hogy szükséges a csere és rájöttünk, hogy együtt, közösen kell harcolnunk a sikerért. Éppen ezért – ugyan megtisztelő, de – a döntő legjobbja címet is megosztom a csapattal, mert ezt a sikert együtt értük el” – mondta a mérkőzés után a norvég kapus.

Egy szép védés Grimsbőtől

A GÓLLÖVŐLISTA VÉGEREDMÉNYE, AZ ÉLMEZŐNY
1. Linn Jörum Sulland (norvég, Vipers Kristiansand) 89 gól
2. Háfra Noémi (FTC-Rail Cargo Hungaria) 80
Jovanka Radicsevics (montenegrói, CSM Bucuresti) 80
4. Ana Gros (szlovén, Brest) 76
5. Andrea Lekics (szerb, CSM Bucuresti) 73
Nycke Groot (holland, Győri Audi ETO) 73

Néhány Sulland-gól

Legfrissebb hírek

A Budaörs 13 gólig jutott az FTC ellen, a Győr a vártnál nehezebben verte a Vácot, a Mosonmagyaróvár kikapott otthon a Fehérvártól a női kézi NB I-ben

Kézilabda
2025.10.01. 19:35

Szoros meccsen kapott ki Dortmundban a Debrecen a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
2025.09.28. 15:31

Könnyedén nyert a Buducsnoszt ellen a Győr

Kézilabda
2025.09.27. 19:31

Kicsikarta a győzelmet a Ferencváros a női kézi BL-ben

Kézilabda
2025.09.27. 17:30

Favoritként lép pályára a Győr és a Ferencváros is a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
2025.09.27. 10:29

Női kézilabda NB I: Esztergomban nyert rangadót a DVSC, győzött a Győr és az FTC

Kézilabda
2025.09.24. 19:40

Női kézi NB I: megváltozott a Győr–Ferencváros rangadó időpontja

Kézilabda
2025.09.24. 16:42

Női kézi: a Mosonmagyaróvár nem fellebbez a büntetés ellen, de elutasítja a rasszizmus vádját

Kézilabda
2025.09.23. 13:29
Ezek is érdekelhetik