Férfi kézi BL: Nagyon jó esélyünk van a továbbjutásra – Sigurmannsson

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.05.03. 10:40
null
Sigurmannsson szerint őrültnek ígérkezik a vasárnap este (Fotó: Török Attila)
Egy hete 49 és fél percen keresztül nagyszerűen tartotta magát a Vardar Szkopje otthonában a Mol-Pick Szeged férfi kézilabdacsapata, addig a hazaiak csupán két-három gólos előnyre tudtak szert tenni. Az utolsó tíz és fél perc azonban mindent tönkretett, a Vardar 8–2-re hozta azt a szakaszt, és 31–23-as győzelmével nagy lépést tett a final four felé.

 

 

„Nem tudom, mi történt velünk az utolsó tíz-tizenegy percben. 23–21-es Vardar-vezetésnél még úgy tűnt, rövid pórázon tudjuk tartani ellenfelünket, de aztán elkezdtünk rosszul lőni, rossz döntéseket hoztunk és szétesett a védekezésünk” – nyilatkozta az EHF hivatalos honlapjának Stefán Sigurmannsson, a Szeged izlandi balszélsője.

Hozzátette, nehéz megmagyarázni a történteket, még a stresszre sem foghatják az egészet, hiszen nem volt miért idegeskedniük. „A szkopjei mérkőzés utolsó perceit leszámítva nagyon jól játszottunk az egész idényben. Éppen amiatt, mert kiváló csapatunk van, még nem adtam fel a kölni négyes döntő lehetőségét. Valójában azt hiszem, nagyon jó esélyünk van a továbbjutásra. Először is jobban kell védekeznünk, erre építve gyors gólokat lehet szerezni lerohanásból. Ha a félidőben négy-öt gól előny összejönne, akkor valóban jó úton járnánk a nagy bravúr felé.”

Sigurmannsson szerint a szurkolók szerepe kiemelten fontos lesz ezen az őrültnek ígérkező vasárnap délutánon.

FÉRFI BAJNOKOK LIGÁJA
NEGYEDDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ
VASÁRNAP
19.00:
Mol-Pick Szeged–Vardar Szkopje (északmacedón) (Tv: Sport1) – élőben az NSO-n!
Az első mérkőzésen: 23–31

 

Legfrissebb hírek

Fájó hazai vereséggel kezdett a Szeged a férfi kézilabda BL-ben

Kézilabda
2025.09.11. 20:36

Rostáék kikaptak otthon, a Magdeburg simán megverte a PSG-t a férfi kézi BL-ben

Kézilabda
2025.09.10. 22:34

A Veszprém 16 év után vereséggel kezdte a férfi kézilabda Bajnokok Ligáját

Kézilabda
2025.09.10. 20:25

Férfi kézi BL: 11 szupercsapat csatázhat a négyes döntőbe jutásért

Kézilabda
2025.09.10. 07:44

Kézi: Los Angeles és Brisbane lebeg az ETO-akadémisták szeme előtt

Utánpótlássport
2025.09.06. 21:04

Az NB I után a Bajnokok Ligájában is jól rajtolna a Debrecen

Kézilabda
2025.09.04. 08:22

Kézilabda: az U19-es vb után már az NB I-re készül Eklemovic Márkó

Utánpótlássport
2025.08.28. 09:05

Kézi: Lendvai reméli, az U19-es vb csak a kezdet a válogatottban

Utánpótlássport
2025.08.24. 09:06
Ezek is érdekelhetik