Női kézilabda: az új idényben 22 fős lesz a győriek játékoskerete

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.04.23. 14:32
null
Világos Diána és Tóth Nikolett is profi szerződést írt alá (Fotó: gyorietokc.hu)
A Győri Audi ETO KC játékoskerete a 2019–2020-as idényben húsz helyett huszonkét fős lesz, jelentette be hivatalos honlapján a kézilabdaklub.

 

 

„Követve az elmúlt évek játékospolitikáját, újabb tehetséges fiatal növendékeinknek nyújtunk bizonyítási lehetőséget felnőttcsapatunkban. Klubunk utánpótlásbázisának sikerességét jelzi, hogy a junior, az ifjúsági és a serdülő válogatottba nagy számban adunk játékosokat, akik meghatározó szerepet is töltenek be korosztályuk sikeres szereplésében. Örömmel jelentjük be, hogy Világos Diánát és Tóth Nikolettet is a 2019–2020-as felnőtt keret tagjai között üdvözölhetjük!” – olvasható a klub honlapján.

Az nem változik, hogy továbbra is sok játékost ad kölcsön magyar csapatoknak, így a következő idényben Pál Tamara az MTK, Afentaler Sára az Alba Fehérvár KC, Kellermann Dóra a Mosonmagyaróvár, Binó Boglárka a Vasas játékosa lesz, míg Varga Emőke, Gerháth Kincső (mindkettő Alba Fehérvár KC), Ács Bianka és Szilovics Fanni (mindkettő Vasas) a nyártól végleg klubot vált.

A keret az új idényre 22 fős lesz, amelyben tizenhat felnőtt, két fiatal (1999-es születésű – az élvonalbeli versenykiírásnak megfelelően) és további négy, 2001–2002-es születésű játékos szerepel.

A csapatból még egy jobbátlövő hiányzik, a klub tájékoztatása szerint a héten lezárulnak az ezzel kapcsolatos tárgyalások, és akár már a hét végén, jövő hét elején bejelenthetik a végleges játékoskeretet.

A GYŐRI AUDI ETO KC 2019–2020-AS KERETE
Kapusok: Kari Aalvik Grimsbö, Kiss Éva, Amandine Leynaud, Tóth Nikolett
Jobbszélsők: Bódi Bernadett, Faluvégi Dorottya, Jana Knedlíková
Jobbátlövők: Amanda Kurtovic, Kürthi Laura, ?
Irányítók: Farkas Johanna, Estelle Nze Minko, Stine Oftedal
Beállók: Kari Brattset, Béatrice Edwige, Világos Diána
Balátlövők: Eduarda Amorim, Anne Mette Hansen, Veronica Kristiansen
Balszélsők: Fodor Csenge, Görbicz Anita, Puhalák Szidónia

Legfrissebb hírek

Könnyedén nyert a Buducsnoszt ellen a Győr

Kézilabda
2025.09.27. 19:31

Favoritként lép pályára a Győr és a Ferencváros is a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
2025.09.27. 10:29

Európai kézilabdaligák: Szikora csapata nyerte a „magyaros” kupameccset

Kézilabda
2025.09.24. 22:51

Női kézilabda NB I: Esztergomban nyert rangadót a DVSC, győzött a Győr és az FTC

Kézilabda
2025.09.24. 19:40

Női kézi NB I: megváltozott a Győr–Ferencváros rangadó időpontja

Kézilabda
2025.09.24. 16:42

Női kézi: a Mosonmagyaróvár nem fellebbez a büntetés ellen, de elutasítja a rasszizmus vádját

Kézilabda
2025.09.23. 13:29

Győri-Lukács Viktória: Amikor az érem hozzáért a hasamhoz, eszembe jutott, hogy hárman állunk a dobogón

Kézilabda
2025.09.23. 11:23

Kézilabda: Fehér Luca minden szinten megmutatná magát

Utánpótlássport
2025.09.19. 09:06
Ezek is érdekelhetik