Női kézi: idén még nem kaptak fizetést a CSM játékosai

Vágólapra másolva!
2019.04.09. 08:29
null
Radicsevics elégedetlenkedhet, 2019-ben még nem kapott fizetést (Fotó: Török Attila)
Három hónapja nem kaptak fizetést a CSM Bucuresti játékosai, de a klubnál hosszabb ideje játszók szerint ebben semmi meglepő nincs, csupán a nyáron érkezetteknek, Andrea Lekicsnek vagy Jovanka Radicsevicsnek kellett elmagyarázni a miértet. Jövőre 25 százalékkal kisebb lehet a klub büdzséje.

 

 

A Gazeta Sporturilor információja szerint három hónapja nem kaptak fizetést a CSM Bucuresti női kézilabdacsapatának játékosai, és néhányan nem értik, mi lehet ennek az oka.

A régebb óta Bukarestben szereplő játékosok szerint teljesen elfogadott, hogy az év elején csúsznak a fizetések, hiszen a helyi önkormányzat költségvetését nem fogadják el időben, de amint ezt a problémát sikerül megoldani, az adósságot mindig törlesztik. Ezt azonban el kellett magyarázniuk a nyáron érkezetteknek, többek között Andrea Lekicsnek, Dragana Cvijicsnek, Jovanka Radicsevicsnek és Barbara Lazovicnak.

A lapnak a csapat egyik játékosa név nélkül megerősítette a fizetés elmaradását. „De nem emiatt kaptunk ki a Metztől” – tette hozzá a BL-negyeddöntős vereségre célozva.

A csapat a jelenlegi helyzet szerint nem tudja elérni az idény előtt kitűzött céljait, azaz nem lesz bajnok és nem jut be a Bajnokok Ligája négyes döntőjébe. A román sportnapilap szerint ezzel az jár, hogy 2019–2020-ra a klub költségvetése 25 százalékkal csökken, de így csupán a juniorok szenvednek kárt, a két kézilabda- (női és férfi), illetve a női röplabdacsapat költségvetése a jelenlegi szinten marad.

 

Legfrissebb hírek

Kézi: győzelemmel kezdett a magyar válogatott az U21-es férfi-vb-n

Utánpótlássport
22 órája

Kézilabda: „A srácok bizonyították, jó úton járnak” – Gulyás István

Utánpótlássport
22 órája

Kézilabda: szerdán kezdődik az U21-es férfi-vb

Utánpótlássport
2025.06.17. 17:10

Európai kézilabdakupák: akár öt magyar férficsapat is indulhat

Kézilabda
2025.06.17. 10:54

Kézilabda: a csapategység sikerei a fiú négyes döntőkben

Utánpótlássport
2025.06.09. 09:08

Kézi: a PLER, a Veszprém, a Kisvárda és a DVSC is bajnok lett

Utánpótlássport
2025.06.08. 20:29

Női kézilabda: az FTC és a DVSC mellett Szikoráék és Pappék is versenyben a BL-helyekért

Kézilabda
2025.06.05. 16:34

Pálinger Katalin: Örömteli, hogy a BL-négyes döntő neve összeforrt Budapesttel

Kézilabda
2025.06.03. 14:58
Ezek is érdekelhetik