Női kézi BL: rendhagyó sorsolása lesz a budapesti final fournak
Az Európai Kézilabda-szövetség (EHF), a Magyar Kézilabda-szövetség és a Sport Tv együttműködésének köszönhetően a Harmadik Félidő című kézilabdaműsornak is otthont adó stúdióban rendezik majd a négyes döntő sorsolását április 16-án, kedden 18 órától.
„Először fordul elő a sorozat történetében, hogy egy tévéstúdióban rendezzék a final four sorsolását. Hatalmas megtiszteltetés számunkra, hogy az MKSZ és az EHF választása ránk esett, úgy gondoljuk, a férfi- és női kézilabda Bajnokok Ligája közvetítéseink színvonalának elismeréseként választottak minket. Szurkolunk azért, hogy mindkét magyar csapat érintett legyen a sorsoláson” – fogalmazott Málnay B. Levente, a Sport Tv-t üzemeltető AMC Networks International – Central and Northern Europe ügyvezető alelnöke a sorsolással kapcsolatban.
Jelenleg még nyolc csapat – köztük két magyar verseng – hogy ott legyen a végső megméretésen. A címvédő Győri Audi ETO KC a dán Odensével, az FTC-Rail Cargo Hungaria az orosz Rosztov-Donnal mérkőzik meg a negyeddöntőben, a francia Metz Handball a román CSM Bucuresti, a montenegrói Buducsnoszt pedig a norvég Vipers Kristiansand ellen lép pályára az április első két hétvégéjén sorra kerülő negyeddöntőkben.
További részletek a sorsolásról itt!
NŐI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA
NEGYEDDÖNTŐ
ELSŐ MÉRKŐZÉS
Április 5., péntek
18.00: CSM Bucuresti (román)–Metz (francia)
Április 7., vasárnap
14.30: FTC-Rail Cargo Hungaria–Rosztov-Don (orosz)
16.50: Odense (dán)–Győri Audi ETO
19.00: Buducsnoszt Podgorica (montenegrói)–Vipers Kristiansand (norvég)
Április 13., szombat
15.00: Rosztov-Don–FTC-Rail Cargo Hungaria
17.30: Győri Audi ETO–Odense
18.15: Vipers Kristiansand–Buducsnoszt Podgorica
20.00: Metz–CSM Bucuresti

Női kézi: hosszabbított másodedzőjével az ETO
