Női kézi BL: Bele kellett volna kicsit rúgni a Rosztovba... – Bíró

Vágólapra másolva!
2019.04.07. 21:25
Nagyot küzdött a fizikai fölényben lévő Rosztov-Don ellen az FTC-Rail Cargo Hungaria, amely hazai pályán 29–26-os vereséget szenvedett a női kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első mérkőzésén. A találkozó után Bíró Blanka és Klujber Katrin értékelt az NSO Tv-nek. 

„Apróságok döntöttek, a három gólos különbségben például két üreskapus gól is benne van –
mondta Bíró Blanka, a Fradi kapusa. – Amikor elmentünk egy góllal, akkor úgy éreztem, ott kicsit bele kellett volna rúgni a Rosztovba, nagyobb löketet adni a részünkről. De eladtunk néhány labdát, az ellenfél pedig ebből gyors gólokat szerzett. Sajnos nem lehetett ezt a hatvan percet hibátlanul lehozni, nagyon-nagy fizikális fölényben voltak az oroszok, és ez tőlünk is nagy erőt igényelt. Rosszkor jöttek a hibák, de nem vagyok elkeseredett, mert mindenki nagyon hajtott, küzdött, akart. Ez még csak az első félidő volt, bízom benne, hogy tudtunk tanulni a tavalyi hibánkból, és kint sokkal fókuszáltabb, koncentráltabb játékot tudunk mutatni.”

A mérkőzésen 7 gólt szerző Klujber Katrin sem látja még lehetetlennek a továbbjutást.

„Kint null-nullról indulunk, nekik fogunk menni, amennyire csak tudunk. Ha ugyanígy kezdjük a meccset, mint ma, odafigyelünk, nem követjük el ugyanazokat a hibákat, akkor nyerni fogunk Rosztovban.”

NŐI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA
NEGYEDDÖNTŐ, ELSŐ MÉRKŐZÉS

FTC-RAIL CARGO HUNGARIA–ROSZTOV-DON (orosz) 26–29(13–14)
Érd,2200 néző,V.:Nastase, Stancu (románok)
FTC:Bíró B. – Lukács V. 2, Pena 4, Kovacsics 1, Mészáros R., HÁFRA N. 7, Schatzl Nadine 2.Csere:Szikora (kapus), Horváth D., KLUJBER 7 (3), Klivinyi, B. Klikovac 2, Márton G. 1
Edző:Elek Gábor
ROSZTOV:Pessoa – MANAHAROVA 7, Szeny 2, Borscsenko 3, Petrova 2, Abbingh 4 (2), KOZSOKAR 4.Csere:Szedojkina (kapus), MAKEJEVA 4, Bobrovnyikova, Kuznyecova 2, Szudakova, Szlivinszkaja, Tazsenova, Maszlova 1
Edző:Ambros Martín
Az eredmény alakulása.6. perc: 3–2. 14. p.: 5–8. 20. p.: 10–11. 27.p.: 12–12. 36. p.: 15–15. 42.p.: 17–16. 50. p.: 20–23. 56. p.: 24–27
Kiállítások:10, ill. 14 perc
Hétméteresek:3/3, ill. 4/2
MESTERMÉRLEG
Elek Gábor: –
A Rosztov fizikailag is nehéz ellenfél volt, érzésem szerint kicsit türelmetlenek is voltunk, a végére pedig belefáradtunk a mérkőzésbe. Ennek ellenére csak dicsérni tudom a csapatomat, nagy harca késztettük a Rosztovot, nem vallottunk szégyent, de ha a négyes döntőbe akarunk jutni, ennél több kell.
Ambros Martín: –Nemcsak a győzelem miatt vagyok boldog, nagyon jó volt a csapatmunkánk is, mindenki hozzátette a magáét. Ugyanakkor a Fradival nem volt könnyű, végig küzdött, de tisztában vagyunk vele, hogy ez csak az első meccs volt, a visszavágón ugyanilyen motiváltnak kell lennünk.

Legfrissebb hírek

Nyert az Ikast, és beérte pontszámban az FTC-t a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
8 órája

Veronica Kristiansen szerint a mostani minden idők legjobb Győri ETO-ja

Kézilabda
17 órája

Nagy csatában maradt alul az FTC Brestben

Kézilabda
2025.11.08. 19:32

Gálameccs: kétség nem fért a Győr újabb BL-győzelméhez

Kézilabda
2025.11.08. 17:29

Női kézilabda: messze túlteljesítette edzője eredeti elvárását a Győri ETO

Kézilabda
2025.11.07. 12:28

A legutóbbi négy BL-meccsen három vereség – menesztette vezetőedzőjét a CSM Bucuresti

Kézilabda
2025.11.04. 11:57

A lelkes, harcos kézilabdázás jutalma: nyert Norvégiában a DVSC!

Kézilabda
2025.11.02. 16:01

Sorozatban negyedszer nyert a Bajnokok Ligájában az FTC

Kézilabda
2025.11.01. 19:33
Ezek is érdekelhetik