Férfi kézilabda: távozik a Wisla Plock magyar kapusa

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.04.12. 10:51
null
Borbély Ádám 2017-ben szerződött Plockba (Fotó: sprwislaplock.pl)
Két év után távozik a Wisla Plock férfi kézilabdacsapatának magyar válogatott kapusa, Borbély Ádám, ezt a klub hivatalos honlapja is megerősítette.

 

 

Borbély 2017-ben döntött úgy, hogy bár a veszprémiek több évre szóló szerződést kínáltak neki, ő nem szeretne harmadik lenni a sorban, ezért elfogadta a Wisla Plock ajánlatát. A csapattal tavaly bajnoki ezüstérmes és kupadöntős volt, a jelenleg is zajló bajnokságban is hasonló reményei lehetnek, hiszen a Kielce jóval erősebbnek tűnik.

Ami biztos, hogy a jelenlegi három kapus közül csupán Adam Morawski marad, a 39 éves, vb-bronzérmes Marcin Wichary, illetve Borbély Ádám távozik.

„Marcin tizenöt éve véd nálunk, igazi klublegenda. A legtöbb szurkoló számára elképzelhetetlennek tűnik, hogy nélküle álljunk fel. De valamikor meg kell történnie az őrségváltásnak. Sokszor beszélgettünk vele, tájékoztattuk a klub döntéséről, ugyanakkor felajánlottuk neki, hogy maradjon velünk, de más szerepkörben. Várjuk a döntését” – nyilatkozta Adam Wisniewski elnök. Hozzátette, egyeztettek Borbély Ádámmal és a menedzserével is, és a kapus két év után távozik.

„Jelenleg három kiváló kapusunk van, ez pozitív értelemben gondot is okoz Xavi Sabaté edzőnek. Decemberben úgy döntöttünk, a következő idénynek két kapussal vágunk neki” – mondta Wisniewski.

A klub hivatalos honlapja már azt is bejelentette, hogy a horvátok Eb-bronzérmes kapusa, Ivan Stevanovic érkezik, aki 2012 és 2017 között az RK Zagrebet erősítette, s jelenleg a svájci Kadetten Schaffhausen kapusa.

Legfrissebb hírek

Zsiga Gyula: A tehetség és a szorgalom kevés az élsportolóvá váláshoz

Kézilabda
2025.08.13. 17:51

Rodrigo Corrales az idény végén távozik Veszprémből

Kézilabda
2025.08.12. 16:35

Kézi: kikaptak a svédektől a magyarok az U19-es fiú-vb középdöntőjében

Utánpótlássport
2025.08.12. 13:49

Kézi: hibátlanul zárták a csoportkört az U19-es fiú-vb-n a magyarok

Utánpótlássport
2025.08.09. 20:30

Kézi: a 7. helyért folytatja a magyar válogatott az U17-es leány Eb-n

Utánpótlássport
2025.08.08. 22:10

Kézilabda: kikapott a negyeddöntőben az U17-es leányválogatott az Eb-n

Utánpótlássport
2025.08.07. 21:31

Kézilabda: magabiztosan verte Marokkót az U19-es fiúválogatott a vb-n

Utánpótlássport
2025.08.06. 18:12

Kézilabda: negyeddöntős az U17-es leányválogatott a podgoricai Eb-n

Utánpótlássport
2025.08.05. 21:25
Ezek is érdekelhetik