Női kézilabda: megvannak a vb-selejtező helyszínei

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2019.03.05. 17:58
Grazban és Zalaegerszegen lesznek az Ausztria–Magyarország női kézilabda-világbajnoki selejtező mérkőzései júniusban.

Az európai szövetség keddi tájékoztatása szerint az első meccset Grazban játsszák június 2-án, vasárnap 18 órától, a visszavágót pedig három nappal később, szerdán 18 órától a zalai megyeszékhelyen.

A párharc győztese kijut a november 30. és december 15. között rendezendő kumamotói olimpiai kvalifikációs világbajnokságra. A japán torna aranyérmese kvótát szerez a 2020-as tokiói játékokra, a 2–7. helyezettek pedig részt vehetnek a jövő áprilisi selejtezőtornákon.

A magyar női válogatott korábban két alkalommal szerepelt Grazban: 1997. június 5-én kettő, másnap pedig egy góllal múlta felül a házigazda osztrákokat barátságos találkozón. Zalaegerszegen is pozitív a nemzeti csapat mérlege felkészülési mérkőzéseken: bár 1994 augusztusában egy találattal kikapott a horvátoktól, később három győzelem következett, 2001 áprilisában az oroszok, majd 2001 novemberében és 2004 novemberében a szlovénok ellen.

Idei első edzőmérkőzését március 24-én, vasárnap 15.15-től játssza a magyar válogatott, amelynek ellenfele Japán lesz a siófoki Kiss Szilárd Sportcsarnokban.

Legfrissebb hírek

Bukovszky Anna: Csak apróságokon kell javítani

Kézilabda
2025.10.21. 10:36

Klujber Katrin: Nehéz egy világverseny úgy, hogy alig tudsz edzeni

Kézilabda
2025.10.21. 09:52

Vámos Petra: Nagyjából ott tartunk a világbajnokság előtt, ahol kell

Kézilabda
2025.10.21. 06:37

Golovin Vlagyimir: A világbajnokságra már a legjobb formában érkezünk meg

Kézilabda
2025.10.20. 06:57

Stabil magyar védekezés és 11 gólos siker a csehek ellen a női kézilabda Eurokupában

Kézilabda
2025.10.19. 20:33

Golovin Vlagyimir stabilabb védekezést vár a csehek ellen

Kézilabda
2025.10.19. 11:20

Golovin Vlagyimir a törökök legyőzése után: Hiányzott a kapus és a védelem közötti összhang

Kézilabda
2025.10.17. 09:33

Negyvenhárom gólt lőttünk a törököknek a női kézi Eurokupában

Kézilabda
2025.10.16. 20:29
Ezek is érdekelhetik