Női kézi BL: Klivinyi szerint így juthat be a Fradi a final fourba

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.03.11. 08:33
Az FTC-Rail Cargo Hungaria 31–27-re győzött a Krim Ljubljana ellen a női kézilabda Bajnokok Ligája középdöntőjének utolsó fordulójában. A negyeddöntőben az Ambros Martín vezette Rosztov-Don lesz a zöld-fehérek ellenfele: Klivinyi Kinga és Háfra Noémi is elmondta az NSO Tv-nek, mi vezethet sikerre az oroszok ellen.



„A Rosztov talán egy fokkal jobb, mintha a Metzet kaptuk volna –
mondta Klivinyi Kinga. – Ambros Martín jól ismeri a magyar játékosokat, biztos nagyon jól fel fognak belőlünk készülni. De mi is ezen leszünk. Két meccset játszunk, amelyen bármi megtörténhet. Hazai pályán mindenképpen nyernünk kell, és ha idegenben úgy tudunk játszani, mint a Győr ellen, akkor bejuthatunk a final fourba.”


„A Rosztov talán egy fokkal jobb, mintha a Metzet kaptuk volna –
mondta Klivinyi Kinga. – Ambros Martín jól ismeri a magyar játékosokat, biztos nagyon jól fel fognak belőlünk készülni. De mi is ezen leszünk. Két meccset játszunk, amelyen bármi megtörténhet. Hazai pályán mindenképpen nyernünk kell, és ha idegenben úgy tudunk játszani, mint a Győr ellen, akkor bejuthatunk a final fourba.”

A Krim Ljubljana ellen nyolc gólt szerző Háfra Noémi szerint a Győr elleni meccsekből erőt meríthetnek a negyeddöntőre.

„A támadásunk a Krim ellen is remekül működött, ezt a Rosztov ellen is hoznunk kell. Védekezésben viszont mindenképpen javulnunk kell, nem kis darab játékosokkal nézünk majd szembe. Ha ebben tudunk fejlődni, nem lehet olyan nagy gondunk.”

Videónkban természetesen beszéltek a Krim Ljubljana elleni meccsről, valamint a középdöntőben nyújtott teljesítményüket is értékelték a megszólalók.

NŐI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA
KÖZÉPDÖNTŐ, 6. FORDULÓ
2. CSOPORT
FTC-RAIL CARGO HUNGARIA–KRIM LJUBLJANA (szlovén) 31–27 (16–11)
Érd, 2000
néző.V:I. Covalciuc, A. Covalcius (moldovaiak)
FTC:BÍRÓ – Lukács 1, KLUJBER 9 (2), MÉSZÁROS 1, HÁFRA 8, Kovacsics 1 (1), Schatzl 3.Csere:Szikora (kapus), Klivinyi 2, HORVÁTH D., Márton 4, Tóth N. 1, Faluvégi 1, Klikovac.Edző:Elek Gábor
LJUBLJANA:Marincek – Baric 4 (3), Cakalu 1, Perederij 3, Vucko, Stanko 3, MAVSAR 8.Csere:Vojnovic (kapus), Krsnik, Zulic 2, Krajnc, Zabjek 2, Amon 1, RISZTOVSZKA 3.Edző:Uros Bregar
Az eredmény alakulása.5. perc: 3–1. 14. p.: 9–4. 23. p.: 11–9. 30. p.: 16–10. 47. p.: 23–20. 57. p.: 30–24
Kiállítások:10, ill. 8 perc
Hétméteresek:4/3, ill. 5/3
MESTERMÉRLEG
Elek Gábor:
– Nem gondolkodtunk azon, hogy mi lenne jobb, Rosztovba vagy Metzbe utazni, mert az volt a fontos, hogy a szurkolóinkat kiszolgáljuk. Fiataljaink sokat tettek ezért, és Tóth Nikolett BL-bemutatkozása is jól sikerült. Nem tetszett, és kár, hogy a második félidőben vesztettünk a dinamikánkból, magunknak lassítottuk az iramot.

Uros Bregar:– A BL-sorozat legrosszabb meccsét játszottuk. Fantasztikusan védett Bíró Blanka, ezért a biztos helyzeteinket sem tudtuk belőni.

A CSOPORT VÉGEREDMÉNYE
1. GYŐRI AUDI ETO KC1082333–267+6618
2. Vipers Kristiansand (norvég)1064288–265+2312
3. FTC-RAIL CARGO HUNGARIA10523298–306–812
4. CSM Bucuresti (román)10514292–282+1011
5. Krim Ljubljana (szlovén)10217243–281–385
6. Thüringer HC (német)1028255–308–532
A NEGYEDDÖNTŐBEN
FTC-RAIL CARGO HUNGARIA–Rosztov-Don (orosz)
Odense (dán)–GYŐRI AUDI ETO KC
CSM Bucuresti (román)–Metz (francia)
Buducsnoszt Podgorica (montenegrói)–Vipers Kristiansand (norvég)

Az elöl álló csapatok kezdik otthon a párharcokat.

Legfrissebb hírek

Fodor Csenge: Mentálisan sokat erősödtem ebben az idényben

Kézilabda
22 órája

Allan Heine és a Fehérvár is megható gesztussal búcsúzott Lekicséktől – videó

Kézilabda
2025.05.25. 11:42

Nem hibázott, bajnok a Győr; az Esztergomé a bronzérem; örülhet az Óvár is a női kézi NB I-ben

Kézilabda
2025.05.24. 19:20

Győri-Lukács Viktória: Ha tudnám a titkot, már megnyertük volna a BL-t

Kézilabda
2025.05.20. 10:16

Az idényben először győzte le a Győr a Ferencvárost, és megelőzte a tabellán – közel az ETO-arany!

Kézilabda
2025.05.10. 18:50

Aranyrangadó Győrben: az ETO-nak nyernie kell, az FTC nem kaphat ki

Kézilabda
2025.05.10. 09:13

Siti Beáta: A védekezés, a kapusteljesítmény és az érzelmek dönthetnek a Győr–FTC rangadón

Kézilabda
2025.05.09. 17:23

Simon Petra: Egyre magabiztosabb vagyok

Kézilabda
2025.05.07. 12:03
Ezek is érdekelhetik