Női kézi: Groottal valóban tárgyalt az Odense

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.02.08. 09:14
null
Grootot mindegyik dán klub szívesen látná (Fotó: Török Attila)
Bár a dán sajtó kedden azt hitte, a Győrből távozó Nycke Groot érkezését jelenti be szerdai sajtótájékoztatóján az Odense női kézilabdacsapata, be kellett érniük Jan Pytlick szerződéshosszabbításával. Az olimpiai bajnok edző azonban elismerte, beszélgettek a holland irányítóval.

 

„Hihetetlenül tehetséges játékos, így természetesen érdeklődtünk iránta. De az természetes, hogy minden dán klub számára érdekes. Beszélgettünk vele, egyelőre nincs semmi konkrétum” – idézte Pytlicket adán Tv2.

A dán közszolgálati TV2 szerint Groot többek között elutasította a francia Brest nagyon korrekt ajánlatát és szívesen visszatérne Dániába, ahol 2006–2011 között a Team Tvis Holstebrót, míg 2011–2015 között a Midtjyllandot erősítette. Az Odense mellett az Esbjerg és a Köbenhavn érdeklődéséről írtak.

„Azt hiszem, Nycke Groot minden ambiciózus kézilabdaklub számára erősítés lenne” – jegyezte meg az Odense sportigazgatója, Lars Peter Hermansen, aki nem kommentálta az esetleges megállapodásról szóló hírt.

A Győri ETO kedden jelentette be, hogy Groot a szezon végén távozik, mert „valami újat szeretne kipróbálni”.

Legfrissebb hírek

Felkészülés: döntős a DVSC, az FTC és a Győr is

Kézilabda
2025.08.22. 21:47

Női kézilabda: megsérült a nyáron érkezett győri irányító

Kézilabda
2025.08.13. 13:24

Trófeákért jöttek Győrbe a klasszis kézilabdázók

Kézilabda
2025.08.13. 10:33

Rodrigo Corrales az idény végén távozik Veszprémből

Kézilabda
2025.08.12. 16:35

Csapatépítő a Győri ETO-nál és az FTC-nél is, képek és videók a játékos feladatokról

Kézilabda
2025.08.08. 11:25

NŐI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA, ADATBANK, 2025–2026

Kézilabda
2025.08.07. 08:29

Nem játszik a Győr a csőd szélén álló Ludwigsburggal

Kézilabda
2025.08.05. 18:16

Női kézilabda: felkészülési mérkőzésen győzött az ETO, az FTC és a DVSC

Kézilabda
2025.08.01. 20:14
Ezek is érdekelhetik