Kari Aalvik Grimsbőt valószínűleg egyetlen kézilabda-szurkolónak sem kell bemutatni: a norvég kapus 2015 óta erősíti a Győri Audi ETO KC-t, ez idő alatt többek között két Bajnokok Ligáját nyert. Az viszont nem biztos, hogy mindenki tudja róla, hogy a kézilabdázás mellett van még egy szenvedélye: a fotózás.Kari Aalvik Grimsbőt valószínűleg egyetlen kézilabda-szurkolónak sem kell bemutatni: a norvég kapus 2015 óta erősíti a Győri Audi ETO KC-t, ez idő alatt többek között két Bajnokok Ligáját nyert. Az viszont nem biztos, hogy mindenki tudja róla, hogy a kézilabdázás mellett van még egy szenvedélye: a fotózás.
„2007 környékén szerettem bele a fényképezésbe. Marketinget és gazdaságot tanultam. Nagyon élveztem, de valahogy nem tudtam elképzelni magam ezekben a munkakörökben. Ekkor abbahagytam a tanulmányaimat, és kipróbáltam egy kicsit kreatívabb dolgokat. Szereztem egy kamerát, elkezdtem vele fotózni, és nagyon-nagyon megszerettem. Fotózni egy kicsit olyan érzés, mintha a pályán lennék. Fotózás előtt kicsit ideges, izgatott vagyok, utána viszont nagyon jól érzem magam.”
A 33 éves kapus arról is mesélt nekünk: három év alatt mennyire sikerült megbarátkoznia a magyar nyelvvel?
„Nem értek meg teljes mondatokat, de a megértett szavakból tudok logikusan következtetni, aztán megkérdezem, hogy ezt és ezt jól értettem-e? Próbálok egy kicsit beszélni is, de nagyon nehéz.”
Grimsbö azt is elárulta: milyen érzésekkel igazolt át három évvel ezelőtt Győrbe.
„Kicsit féltem, amikor idejöttem, mert amikor húszévesen itt játszottam a Győr ellen, félelmetes volt kimenni a pályára az aréna atmoszférája miatt. Nagyon más, mint otthon. Norvégiában csak tapsolnak a szurkolók, itt viszont teljesen más, nagyobb nyomást érzel magadon. Úgyhogy mielőtt idejöttem, nem tudtam, hogyan fogadom az atmoszférát, mekkora lesz rajtam a nyomás, hogyan reagálnak a szurkolók, ha rosszul játszom. Emiatt ideges voltam kicsit. És ezek után nagyon pozitívan csalódtam, mert a klub és a szurkolók támogatása egyszerűen lenyűgöző. Úgyhogy nagyon örülök, hogy itt lehetek, hogy megtapasztalhatom ezt, még akkor is, ha nem megy olyan jól a játék és kicsit szégyenkezem magam miatt. Kimegyek a szurkolókhoz bocsánatot kérni, hogy nem a legjobbamat nyújtottam. Hé, semmi baj, majd a következő meccsen, dolgozz tovább és csak vidáman! Ezek a visszajelzések. Tényleg? Ez annyira jó. Szóval ez valóban nagyon meglepett, és nagyon jó lesz ezekre a benyomásokra visszaemlékezni, ha egyszer már nem itt játszom.”