Férfi kézi: Éles és Sótonyi a külföldi edzők kiváltságáról beszélt

Vágólapra másolva!
2018.10.03. 09:43
null
Ljubomir Vranjes több türelmet kapott Veszprémben, mint amennyi egy magyar edzőnek járt volna, vélik a Veszprém legendái (Fotó: Szabó Miklós, archív)
Éles József és Sótonyi László a Veszprém korábbi kézilabdázói úgy vélik, magyar edzővel nem lettek volna olyan türelmesek a klubnál, mint Ljubomir Vranjessel voltak. A svéd szakembert hétfőn menesztették azt követően, hogy a Telekom Veszprém a hét végén hazai pályán kikapott a Vardar Szkopjétól BL-meccsen.

„Ha a bajnoki cím elvesztése és a BL-fiaskó idejében magyar edző irányítja a csapatot, valószínűleg azonnal útilaput kötnek a talpára – idézte Éles Józsefet az SzPress Hírszolgálat. – Vranjes tekintélyét már akkor aláásták a kudarcok, mégis maradhatott. Hasonló helyzetben vélhetően egyetlen magyar szakember se kapott volna még egy lehetőséget, mert csak a mondás szól úgy, hogy a türelem rózsát terem. Attól, hogy valaki BL-t tudott nyerni a német csapatával, távolról sem biztos, hogy ugyanazzal ismételni is tud, még kevésbé az, hogy egy másik országban is a csúcsra képes juttatni egy egészen más stílusú és összetételű csapatot.”

Gulyás István személyében – ha egyelőre csak átmenetileg is – hat év után irányítja ismét magyar edző a Veszprémet, Mocsai Lajos távozása után Carlos Ortega, Xavi Sabaté és Vranjes váltotta egymást. Éles szerint meg lehet bízni a magyar edzőkben is.

„Szerintem a magyar edzők sem rosszak, egy jó kis páros állná a versenyt a külföldiekkel. A bátor fiatalításra pedig jó példával szolgálhat a nemrég még Magyarországon légióskodó spanyol Parrondo esete, aki visszavonulása után azonnal a 2017-es BL-győztes Vardar Szkopje élére állhatott, és ott egyelőre elképesztően sikeres. Irigyelhetik is a magyar kézilabdaedzők, akik sokszor érezhetik magukat a külföldiekkel szemben mostoha helyzetűnek” – mondta Éles.

A magyar férfiválogatott vezetőedzői tisztéről 2014-ben leváltott Talant Dujsebajev segítőtársaként dolgozó Sótonyi László egyetért Élessel abban, hogy Vranjessel még így is kesztyűs kézzel bántak Veszprémben.

„Nem értékelni szeretném a veszprémi helyzetet, még kevésbé beleszólni egy klub belső ügyeibe, abban viszont biztos vagyok, hogy egy magyar edzőt valószínűleg paradicsommal dobáltak volna meg a Veszprém Aréna előtt és talán még meg is kergették volna, ha olyan mérleget produkál, mint Vranjes” – jelentette ki Sótonyi, a Nemzeti Kézilabda Akadémia szakmai stábjának tagja, aki szerint a győri női csapatnál kinevezett Danyi Gábor példája is reményt adhat a magyar edzőknek.

„Drukkolok Danyinak, kedvelem és tisztelem, de sok erőt és szerencsét kívánok Gulyás Istvánnak is, bármilyen szerep is vár rá a jövőben. Nekünk magyar edzőknek nem irigykedni, hanem örülnünk kell annak, ha végre egy közülünk való szakember különleges szerepet kap, és ha aztán meg is tud felelni az elvárásoknak” – mondta Sótonyi.

Legfrissebb hírek

Elődöntős a magyar férfiválogatott a strandkézilabda Eb-n

Kézilabda
2 órája

A Veszprém Dániában, a Szeged otthon a Plock ellen kezd a BL-ben

Kézilabda
Tegnap, 16:49

Kapust cserélhet egymással a Veszprém és a Rhein-Neckar Löwen – sajtóhír

Kézilabda
2025.07.07. 19:41

Fiatal kézilabdázók szerződtetéséről számolt be a Szeged és az FTC

Kézilabda
2025.07.02. 17:36

Kézilabda: vezér nélkül maradt a vb-re az U21-es férfiválogatott

Utánpótlássport
2025.07.01. 16:40

Nem kapott indulási jogot a Veszprémi KKFT a másodosztályú kézilabda-bajnokságban

Kézilabda
2025.07.01. 11:27

Férfi kézilabda: 14 játékosától is elköszönt az NB I-től búcsúzó Dabas

Kézilabda
2025.06.30. 20:14

Sótonyi László szerint még hosszú út áll a férfi kézilabda NB I gólkirálya előtt    

Kézilabda
2025.06.29. 10:56
Ezek is érdekelhetik