Férfi kézi EHF-kupa: nem kaphat sztárcsapatot a Füred és a Tatabánya

Vágólapra másolva!
2018.10.15. 20:07
A Komló nem várhatja a harmadik selejtező kör keddi sorsolását a férfi EHF-kupában, mert a 32 közé jutásért kiesett a görög Olympiakosszal szemben, de a kiemelt Balatonfüred és a Tatabánya érdekelt lesz.

A Komló, vagyis Kilvinger Bálint edző jól felkészített együttese nem maradt alul a selejtező hét végén befejeződött körében, hiszen összesítésben döntetlen volt a két összecsapás végeredménye, ám a görögök több gólt lőttek Komlón. Hatalmas balszerencse – egy gólon múlott.

Emiatt kesergett is a komlóiak trénere, aki felidézte, hogy az előző bajnoki idényben ugyanígy egy gólon múlott, hogy csapata EHF-kupa-szereplést érő helyen végezzen – akkor sikerült.

A második számú európai kupában kiemeltként várja a következő forduló párosításainak keddi sorsolását a korábban ebben a sorozatban már többször szereplő és jó eredményeket elérő Balatonfüred, valamint a Tatabánya. Mellettük további 14 együttes kap ellenfelet a hét végén továbbjutottak közül.

Vagyis a Füred és a Tatabánya nem kerülhet szembe egymással, sem olyan kiváló gárdákkal,. mint a Kiel, a Füchse Berlin, a Magdeburg, a Hannover, a Logrono, a Granollers vagy a GOG Gudme.
Persze Csoknyai István és Vladan Matics edző nem bánná, ha csapata elkerülné a Velenjét, az Aalborgot, a Constantát, a Benficát, a Portót, pláne a Schaffhausent és a Pays d’Aix-t.

Az ebből a körből továbbjutó 16 csapatot november 29-én négyes csoportokba sorsolják.

A selejtező 2. köréből továbbjutók
Vojvodina (szerb), Selfoss (izlandi), Bocholt (belga), Karvina (cseh), Olympiakosz (görög), Velenje (szlovén), Aalborg (dán), Constanta (román), Drammen (norvég), Lions (holland), Maccabi Srugo (izraeli), Bern (svájci), Benfica (portugál), Porto (portugál), Schaffhausen (svájci, Császár Gábor), Pays d’Aix (francia).

A 3. körben csatlakozók:
Tatabánya, Balatonfüred, RK Nexe (horvát), TTH Holstebro (dán), GOG (dán), Logrono La Rioja (spanyol), Granollers (spanyol), Ciudad Encantada (spanyol), Saint-Raphaël (francia), Kiel (német), Hannover (német), Füchse Berlin (német), Magdeburg (német), Rabotnik (macedón), Azoty-Pulawy (lengyel), HK Malmö (svéd)

Legfrissebb hírek

Zsiga Gyula: A tehetség és a szorgalom kevés az élsportolóvá váláshoz

Kézilabda
2025.08.13. 17:51

Kézi: kikaptak a svédektől a magyarok az U19-es fiú-vb középdöntőjében

Utánpótlássport
2025.08.12. 13:49

Kézi: hibátlanul zárták a csoportkört az U19-es fiú-vb-n a magyarok

Utánpótlássport
2025.08.09. 20:30

Kézi: a 7. helyért folytatja a magyar válogatott az U17-es leány Eb-n

Utánpótlássport
2025.08.08. 22:10

Schmidt Ádám: A Sportoló Nemzet Program a közösségi sportot hivatott erősíteni

Egyéb egyéni
2025.08.08. 15:38

Kézilabda: kikapott a negyeddöntőben az U17-es leányválogatott az Eb-n

Utánpótlássport
2025.08.07. 21:31

Kézilabda: magabiztosan verte Marokkót az U19-es fiúválogatott a vb-n

Utánpótlássport
2025.08.06. 18:12

Kézilabda: negyeddöntős az U17-es leányválogatott a podgoricai Eb-n

Utánpótlássport
2025.08.05. 21:25
Ezek is érdekelhetik