Női kézilabda: ezúttal Montenegró győzött négy góllal

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.09.29. 17:00
null
A magyar csapatnak szombaton nem ment annyira a gólszerzés, mint pénteken (Kovács Anikó/MKSZ)
A magyar női kézilabda-válogatott felkészülési mérkőzésen 23–19-re kikapott Montenegrótól Győrben.

 

Pénteken a magyar együttes döcögős kezdés (1–4, 2–7) után feltámadva, a második félidő nagy részében irányítva végül 29–25-re nyert.

Ezúttal a rajt jobbnak tűnt, Kiss Nikolett vezérletével rendre előnybe került a csapat (3–2), viszont az ötödik percben megrekedt a támadójáték, és a 18. percben időt is kellett kérnie Kim Rasmussennek (4–6).

BÍRÓ BLANKA, A MAGYAR VÁLOGATOTT KAPUSA
„Igazából nehezebb volt a második mérkőzés, mint az előző, mert kevésbé voltunk frissek, mint pénteken. A montenegróiak, ha nem tudtak lerohanásból támadni, akkor lassították a játékot, és ebbe a sétába időnként picit belealudtunk. Abban azonban biztos vagyok, hogy játsszunk mi még ennél jobban is, különösen éles mérkőzésen.”


A mester a kapu támadásának hiányát kifogásolta – a lendületesen beszálló Háfra gyorsan reagált is, de így sem záporoztak a magyar gólok, az első 24 percben csak hat született (6–9).

Deszpotovics kiállítása alatt feljöttünk egy gólra, sőt, a belelendülő Kovács Anna betörése után már ikszre álltak a felek két perccel a szünet előtt (9–9).

Ezt követően viszont újra belelendültek Jaukovicsék (9–12), és bár innen még mínusz egyre felzárkóztak a mieink (11–12), a 35. percben először volt négy találat a differencia (11–15).

Kiss Nikolett 38. percben dobott gólja után Kovács a 44.-ben szerzett újabbat, majd az 52.-ben még egyet, azonban ezt a két óriási góltalansági időszakot köszönték a vendégek, és tíz perccel a vége előtt már öt is volt közte (15–20).

Az utolsó percben még hattal is vezettek a vendégek, de ekkor Hornyák Dóra és Faluvégi Dorottya is betalált, így a pénteki négygólos siker után ezúttal négygólos vereség jött Montenegró ellen (19–23).

NŐI FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
MAGYARORSZÁG–MONTENEGRÓ 19–23 (9–11)

Győr, 800
néző. V: Jurinovic, Mrvica (horvátok)
MAGYARORSZÁG:
BÍRÓ – Faluvégi 1, Kiss N. 4, Pálos-Bognár, Kisfaludy, Hornyák D. 2 (1), Hársfalvi
Csere:
Horváth-Pásztor (kapus), Kovacsics 1, KOVÁCS A. 5 (1), Háfra N. 3, Mészáros R., Dávid-Azari 1, Pelczéder 1, Szalai, al-Gaui 1
Szövetségi kapitány:
Kim Rasmussen
MONTENEGRÓ:
RAJCSICS – Radicsevics 4 (2), K. Bulatovics 1, Rajcsevics 2 (1), BRNOVICS 4, JAUKOVICS 7 (2), Mehmedovics 2
Csere:
Ramusovics, A. Bulatovics, Klikovac 1, Deszpotovics 1, Pavicsevics, Ujkics 1
Szövetségi kapitány:
Per Johansson
Az eredmény alakulása. 9. perc:
3–3. 15. p.: 3–5. 21. p.: 6–6. 23. p.: 6–9. 27. p.: 9–9. 35. p.: 11–15. 44. p.: 14–17. 50. p.: 15–20. 56. p.: 17–22
Kiállítások:
4, ill. 8 perc
Hétméteresek:
5/2, ill. 8/5

Legfrissebb hírek

Bukovszky Anna: Csak apróságokon kell javítani

Kézilabda
2025.10.21. 10:36

Klujber Katrin: Nehéz egy világverseny úgy, hogy alig tudsz edzeni

Kézilabda
2025.10.21. 09:52

Vámos Petra: Nagyjából ott tartunk a világbajnokság előtt, ahol kell

Kézilabda
2025.10.21. 06:37

Golovin Vlagyimir: A világbajnokságra már a legjobb formában érkezünk meg

Kézilabda
2025.10.20. 06:57

Stabil magyar védekezés és 11 gólos siker a csehek ellen a női kézilabda Eurokupában

Kézilabda
2025.10.19. 20:33

Golovin Vlagyimir stabilabb védekezést vár a csehek ellen

Kézilabda
2025.10.19. 11:20

Golovin Vlagyimir a törökök legyőzése után: Hiányzott a kapus és a védelem közötti összhang

Kézilabda
2025.10.17. 09:33

Negyvenhárom gólt lőttünk a törököknek a női kézi Eurokupában

Kézilabda
2025.10.16. 20:29
Ezek is érdekelhetik