Kézilabda: negyvenkét új szakedzőt avatott az MKSZ

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2018.09.10. 12:53
Negyvenkét új szakedző kapta meg bizonyítványát a Magyar Kézilabda-szövetség (MKSZ) Nemzetközi Edzőképző Központjának hétfői, ünnepélyes rendezvényén.

Novák András, az MKSZ főtitkára köszöntőjében úgy fogalmazott, az építkezések, a beruházások, az eszközök a szövetség részéről biztosítottak, mert elegendő mennyiségű pénz van a sportágban, és ez az állapot várhatóan hosszú évekig fennmarad, ami egyben jelentős felelősséget is jelent.Novák András, az MKSZ főtitkára köszöntőjében úgy fogalmazott, az építkezések, a beruházások, az eszközök a szövetség részéről biztosítottak, mert elegendő mennyiségű pénz van a sportágban, és ez az állapot várhatóan hosszú évekig fennmarad, ami egyben jelentős felelősséget is jelent.

„Megnégyszereződött a kézilabdázók létszáma, de rajtatok múlik, hogy kik jutnak el a válogatottságig, kikből lesznek Nagy Lászlók, Lékai Máték, Görbicz Aniták. Az álmunk, hogy csapataink visszakerülnek az olimpiára, és ott is maradnak” – szólt a 42 végzett hallgatóhoz Novák.

A főtitkár hangsúlyozta, nagyon fontos pedagógiai szerepük van az edzőknek, mivel övék a második-harmadik nevelési színtér a játékosok életében.

Marczinka Zoltán, a Nemzetközi Edzőképző Központ vezetőjének szerepéről a főtitkár úgy fogalmazott, neki köszönhetően sohasem volt ilyen sok tudományos anyag, informatikai háttértámogatás és megszerezhető tudás egy helyen a sportágban, hiszen szinte minden nap jelzi, min lehetne még változtatni, miben lehetne még fejlődni.

Marczinka kifejtette, a hazai edzőképzés egyéni oktatási formáját megőrizték, ugyanakkor annak struktúráját a kor elvárásaihoz igazították, ezáltal egyedülálló koncepció jött létre. Felidézte, az MKSZ elnöksége két és fél évvel ezelőtt hozta létre a háromszintes edzőképzést, ehhez igazították a licencszabályzatot, bővítették és frissítették a tananyagot, és az európai szövetség (EHF) az alap-, a közép- és a felsőfokú képzést is akkreditálta, a kontinensen elsőként.

Tavaly összesen 114-en fejezték be sikerrel a szakedzőképzést – a NEK végzősei között olyan ismert, korábbi játékosok vannak, mint Borbás Rita, Csapó Erika, Pigniczki Krisztina vagy Sibalin Jakab –, az új tanévre pedig a három szinten 279-en iratkoztak be.

Legfrissebb hírek

Kézilabda: félig üres a magyar pohár az U19-es fiú-vb után

Utánpótlássport
2025.08.19. 18:28

Zsiga Gyula: A tehetség és a szorgalom kevés az élsportolóvá váláshoz

Kézilabda
2025.08.13. 17:51

Kézi: kikaptak a svédektől a magyarok az U19-es fiú-vb középdöntőjében

Utánpótlássport
2025.08.12. 13:49

Kézi: hibátlanul zárták a csoportkört az U19-es fiú-vb-n a magyarok

Utánpótlássport
2025.08.09. 20:30

Kézi: a 7. helyért folytatja a magyar válogatott az U17-es leány Eb-n

Utánpótlássport
2025.08.08. 22:10

Kézilabda: kikapott a negyeddöntőben az U17-es leányválogatott az Eb-n

Utánpótlássport
2025.08.07. 21:31

Kézilabda: magabiztosan verte Marokkót az U19-es fiúválogatott a vb-n

Utánpótlássport
2025.08.06. 18:12

Kézilabda: negyeddöntős az U17-es leányválogatott a podgoricai Eb-n

Utánpótlássport
2025.08.05. 21:25
Ezek is érdekelhetik