Férfi kézi BL: Sterbik Árpád először magában keresi a hibát

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.09.24. 15:24
null
Sterbik igyekszik kielemezni a hibáit (Fotó: Tumbász Hédi)
A Barcelonában elszenvedett Bajnokok Ligája-vereség után Sterbik Árpád, a Telekom Veszprém kapusa először önmagában keresi a kudarc okát, és csak azután minősíti csapata teljesítményét.

 

 

„Igaz, sokszor védtem a védhetetlent, egy az egyben sikerült hárítanom talán féltucatnál is több lövést, de kaptunk egy csomó gólt, amelyek közül néhányban biztos, hogy én is benne voltam – nyilatkozta Sterbik az SzPress Hírszolgálatnak. – Próbálom visszajátszani magamban a kritikus helyzeteket és a bevált módszereimmel igyekszem kielemezni az elkövetett hibáim okát.”

A világ- és Európa- bajnok, négyszeres BL-győztes kapus szerint nyerhető meccset veszítettek el, pedig a győzelem reményében utaztak el Barcelonába.

Kulcsszerepben a védelem

„Finoman fogalmazva nem a legjobb mérkőzésünket játszottuk. Csak egy kicsivel kellett volna jobban teljesítenünk, kevesebb technikai hibát elkövetni és nem eladott labdákkal helyzetbe hozni az ellenfelünket. Idegenben, ráadásul éppen Barcelonában a kihagyások és a rossz átadások megbosszulják magukat” – mondta a kapus.

Az a véleménye, hogy a BL-mérkőzéseken csak akkor nyerhetnek, ha a védelmet az eddiginél is jobban sikerül megszervezni, és tökéletes lesz az összhang a védőjátékosok és a kapus között.

A Veszprém keddi, Balatonfüred elleni hazai bajnokija után a BL-ben Vardar Szkopje érkezik, majd idegenben a fehérorosz Breszt és a francia Montpellier következik.

Nemzeti hős volt Szkopjéban

„A Vardar ellen szeretném a lehető legtöbbet kihozni magamból. Négy évig legjobb tudásom szerint szolgáltam a klubot, jó volt szkopjeinek lenni, az ország nemzeti hősnek tekintett minket, amikor 2017-ben megnyertük a BL-döntőt. Nem lesz könnyű az egykori csapattársaim ellen” – jegyezte meg.

Sterbik szerint a Vardar nem gyengült meg, játéka az edzőváltás után is a spanyol kézilabdaiskolára épül. „Raúl González Párizsba költözött és most a PSG vezetőedzője, helyét pedig a velem egykorú García Parrondo vette át, aki sokáig a Szeged kulcsembere volt, legutóbb pedig a Budakalászt erősítette. Úgy tűnik, hogy nem kíván változtatni az eddigi irányon, amit az is bizonyít, hogy mostani játékosai között két korábbi szegedi, a fehérorosz Gorbok és a szlovén Skube, is a rendelkezésére áll akik a spanyol Carlos Pastor magyar bajnokságot nyert együttesében játszottak.”

Sterbik Árpád győzelmet vár csapatától a macedónok elleni csoportrangadón, és alacsonyabb hibaszázalékkal védene, mint legutóbb Barcelonában. „Az elmúlt szombaton a barcelonai Pérez de Vargas körülbelül ugyanúgy teljesített, mint én, de a szkopjei kollégákkal már nem szívesen ikszelnék. Ugyanúgy javulnom kell, mint a Veszprém minden kézilabdázójának. Van egy régi mondásom, ami most nagyon is aktuális: Aki akar, az tud is.”

Legfrissebb hírek

Férfi kézi BL: Aalborg–Veszprém

Kézilabda
1 órája

Férfi kézi BL: nem elvárás, de reális cél a négyes döntő Szegeden és Veszprémben

Kézilabda
8 órája

Férfi kézi BL: 11 szupercsapat csatázhat a négyes döntőbe jutásért

Kézilabda
12 órája

Kézi: Los Angeles és Brisbane lebeg az ETO-akadémisták szeme előtt

Utánpótlássport
2025.09.06. 21:04

Az NB I után a Bajnokok Ligájában is jól rajtolna a Debrecen

Kézilabda
2025.09.04. 08:22

Kézilabda: az U19-es vb után már az NB I-re készül Eklemovic Márkó

Utánpótlássport
2025.08.28. 09:05

KÉZILABDAIDÉNY, 2025–2026

Kézilabda
2025.08.26. 00:46

Kézi: Lendvai reméli, az U19-es vb csak a kezdet a válogatottban

Utánpótlássport
2025.08.24. 09:06
Ezek is érdekelhetik