Női kézi: a Siófok legyőzte a Larvikot, érdi vereség a Podgoricától

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.08.26. 23:01
A Siófok női kézilabdacsapata felkészülési mérkőzésen másodszor is összecsapott a norvég Larvikkal, és a két nappal korábbi vereség után ezúttal magabiztos győzelmet aratott. Közben Érden a Buducsnoszt Podgorica vendégeskedett, és a Győri ETO elleni vesztes meccs után most a montenegrói csapat örülhetett a végén.

„Elégedett vagyok a mai mérkőzéssel, sok dolgon javítani tudtunk a két nappal ezelőtti találkozóhoz képest. Elsősorban a védekezésre és a játékunk gyorsaságára gondolok. Ma megvolt az a fordulatszám, ami a minimum kell legyen az olyan csapatok ellen, mint a Debrecen”mondta a Siófokot irányító Tor Odvar Moen, miután új csapata legyőzte a korábbit, a Larvikot. A Siófokban Estelle Nze Minko kilenc, míg Andrea Kobatic hét gólig jutott. „Elégedett vagyok a mai mérkőzéssel, sok dolgon javítani tudtunk a két nappal ezelőtti találkozóhoz képest. Elsősorban a védekezésre és a játékunk gyorsaságára gondolok. Ma megvolt az a fordulatszám, ami a minimum kell legyen az olyan csapatok ellen, mint a Debrecen”mondta a Siófokot irányító Tor Odvar Moen, miután új csapata legyőzte a korábbit, a Larvikot. A Siófokban Estelle Nze Minko kilenc, míg Andrea Kobatic hét gólig jutott.

Érden a szünetben még a magyar csapat vezetett két találattal, a Buducsnoszt azonban fordítani tudott a második félidőben, és öt találattal nyert.

„A második félidőben mutatott játékra, és a tényre, hogy egy olyan kiváló csapatot sikerült legyőznünk, mint amilyen az Érd, építhetünk a folytatásban” állapította meg a meccs után Dragan Adzsics, a Podgorica edzője.

NŐI KÉZILABDA, FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
Siófok KC–Larvik (norvég) 31–19 (14–8)
Érd–Buducsnoszt Podgorica (montenegrói) 22–27 (15–13)

 

Legfrissebb hírek

Szemerey Zsófi hazatért, és három trófeát nyerne az ETO-val

Kézilabda
19 órája

Ikreket vár Győri-Lukács Viktória, kihagyja a vb-t és a következő idényt

Kézilabda
Tegnap, 11:48

Októberben Győr–FTC, novemberben Szeged–Veszprém – itt a női és férfi kézilabda NB I TELJES SORSOLÁSA!

Kézilabda
2025.07.24. 11:32

Egy meccset játszana újra Andrea Lekics, aki mindig szórakoztatni akarta a szurkolókat

Kézilabda
2025.07.22. 11:07

BL: a Buducsnoszt védője szerint egész Montenegró megérdemelné a továbbjutást

Bajnokok Ligája
2025.07.14. 17:35

A Győr és a DVSC idegenben, az FTC otthon kezdi a női kézi BL csoportkörét

Kézilabda
2025.07.11. 16:03

BL: a Noa egygólos győzelemmel került közelebb a Ferencvároshoz

Bajnokok Ligája
2025.07.08. 19:54

Megszületett a korábban hét évet Győrben töltő Stine Oftedal gyermeke

Kézilabda
2025.07.08. 08:57
Ezek is érdekelhetik