Női kézi: a Győr is legyőzte az Óvárt, vesztes újvárosi nyitány

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.08.15. 22:31
A Ferencváros után is a Győri ETO is magabiztosan nyert felkészülési mérkőzésen a Mosonmagyaróvár ellen. Közben elkezdődött a Kohász-kupa, a nyitó mérkőzésen a Dunaújváros két góllal alulmaradt a dán Viborggal szemben. 

Győrben a bajnoki címvédő gyorsan elhúzott a találkozó elején, 6–1-re is vezetett már, mire a Mosonmagyaróvár kicsit rendezte a sorait. Ezt követően már jobban tartotta magát Bognár Róbert együttese, ám a győriek végig magabiztosan vezettek. A találkozó végül 34–26-os hazai sikerrel zárult.Győrben a bajnoki címvédő gyorsan elhúzott a találkozó elején, 6–1-re is vezetett már, mire a Mosonmagyaróvár kicsit rendezte a sorait. Ezt követően már jobban tartotta magát Bognár Róbert együttese, ám a győriek végig magabiztosan vezettek. A találkozó végül 34–26-os hazai sikerrel zárult.

A Kohász-kupa első meccsén a Dunaújváros 22–20-ra kikapott a Viborgtól, pedig a két csapat közelmúltban játszott dániai találkozóján még a magyar csapat volt jobb ugyanennyivel.

„Ilyen küzdelmes mérkőzésre számítottunk, ám ennyi kihagyott ziccerrel és technikai hibával nem lehetett esélyünk a győzelemre sőt, így talán még ránk nézve hízelgő ez az eredmény” – mondta György László, a DKKA vezetőedzője.

A torna harmadik résztvevője a Budaörs, miután a Vác és a Fehérvár lemondta a szereplést.

A Kisvárda 14 góllal nyert a román Cluj Napoca ellen. A mérkőzésen először lépett pályára az új angolai igazolás, Isabel Guialo, aki háromszor talált be az ellenfél kapujába, míg Orbán Adrienn és Tamara Radojevics hat-hat góljukkal voltak a csapat legeredményesebb játékosai.

NŐI KÉZILABDA, FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK
Győri ETO–Mosonmagyaróvár 34–26 (16–11)
Ld:
V. Kristiansen 6, Bódi 5, ill. Bízik R. 5, Farkas V. 4

Kisvárda–Cluj Napoca (román) 31–17 (15–7)
A Kisvárda legjobb dobói: Radojevics, Orbán A. 6-6

KOHÁSZ-KUPA, 1. FORDULÓ
Dunaújváros–Viborg (dán) 20–22 (10–10)
A DKKA legjobb dobói:
Kazai 6, Klujber 5

Legfrissebb hírek

Szemerey Zsófi hazatért, és három trófeát nyerne az ETO-val

Kézilabda
2025.07.25. 19:24

Ikreket vár Győri-Lukács Viktória, kihagyja a vb-t és a következő idényt

Kézilabda
2025.07.25. 11:48

Októberben Győr–FTC, novemberben Szeged–Veszprém – itt a női és férfi kézilabda NB I TELJES SORSOLÁSA!

Kézilabda
2025.07.24. 11:32

Egy meccset játszana újra Andrea Lekics, aki mindig szórakoztatni akarta a szurkolókat

Kézilabda
2025.07.22. 11:07

A Győr és a DVSC idegenben, az FTC otthon kezdi a női kézi BL csoportkörét

Kézilabda
2025.07.11. 16:03

Megszületett a korábban hét évet Győrben töltő Stine Oftedal gyermeke

Kézilabda
2025.07.08. 08:57

„Remélem, ezzel példát mutatok akár a kortársaimnak, de leginkább a fiatalságnak” – Görbicz Anita lediplomázott

Kézilabda
2025.07.04. 18:57

Magyar rangadó a Győr csoportjában, belehúzott a Szeged és az FTC – sorsoltak a kézilabda BL-ben

Kézilabda
2025.06.27. 15:46
Ezek is érdekelhetik