MKSZ: „A magyar kézilabdának nemcsak múltja, hanem jövője is van”

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2018.08.29. 15:45
null
Az utánpótláskorú női válogatottak nyári sikereit méltatta a magyar szövetség (Fotó: Földi Imre)
Az utánpótláskorú női válogatottak nyári sikerei azt mutatják, hogy a magyar kézilabdának nemcsak múltja, hanem jövője is van Kocsis Máté, a szövetség (MKSZ) elnöke szerint.

A MKSZ szerdai sajtóbeszélgetésén, amelyen a junior világbajnoki aranyérmes, a serdülő nyílt Európa-bajnoki aranyérmes, valamint az ifjúsági vb-ezüstérmes válogatottak eredményét elemezték, ünnepelték, a szövetség vezetője a csapatok jelenlévő játékosainak azt mondta:

A ti sikeretek sokakat motivál, hogy ezt a sportágat válasszák, illetve ezen túl kedvet csináljon a sporthoz.”

Kocsis Máté kiemelte, idén nyáron az utánpótlás leánycsapatok bizonyították, hogy a magyar kézilabdának nemcsak múltja, hanem jövője is van.”

Az elnök emlékeztetett arra, hogy a három csapat összesen 25 mérkőzést játszott, és csupán egyet veszített el, majd röviden felidézte a nyarat, amely sportdiplomáciai sikerrel indult, hiszen a 2022-es férfi kontinensbajnokság rendezésének odaítélésekor a magyar-szlovák közös pályázat lett a befutó. Ezt követték a korosztályos válogatott csapatok sikerei, amelyek után sok gratuláló levél érkezett a szövetséghez. Ezekkel kapcsolatban kiemelte: a nemzetközi elismerések a remek debreceni rendezésnek is szóltak.

Az elnök hangsúlyozta, hogy fiatal koruk ellenére a játékosok igazi csapatokat alkottak. „A nagyszerű eredmény öröm, a cél annak a fenntartása, ám közben vigyázni kell arra, hogy az elvárás ne váljon teherré” – hangsúlyozta.

Zsiga Gyula szakmai igazgató köszönetet mondott az eredmények hátterét biztosító szülőknek és családtagoknak, majd kiemelte, hogy 14 klub játékosai érték el ezeket a sikereket. „A legfontosabb, hogy a folyamat ne szakadjon meg, és belőletek felnőtt játékosok legyenek” – mondta a szakember.

Papp György, a nyílt Eb-aranyérmes serdülő-válogatott edzője felidézte, hogy 2015-ben 476 játékost mértek fel különböző szempontok szerint, és a szakmai szűrők után belőlük került ki az a 17 kézilabdázó, akik a diadalt elérték.

Bohus Beáta, az ifi vb-ezüstérmes válogatott szövetségi edzője kiemelte, hogy a klubok általa sosem tapasztalt összefogása jelentette az alapot. Nem tagadta, hogy az ezüstérem miatt kicsit szomorú, és ez az eredmény azt mutatja, hogy a lányoknak győzni is meg kell tanulniuk.

Bohus Bea: A női ifjúsági döntő? Kísértetiesen 2003, Zágráb...

Golovin Vlagyimir, a junior vb-aranyérmes együttes edzője hangsúlyozta: egy személyt sem tud kiemelni a csapatából, mert mindig volt valaki, aki magával ragadta a többieket, és a kritikus szituációkból így tudtak felállni.

Legfrissebb hírek

Golovin Vlagyimir keretet hirdetett az Eurokupára

Kézilabda
2025.10.02. 13:39

Kézilabda: gólerős utánpótláskorúak az NB I/B-ben

Utánpótlássport
2025.09.30. 15:09

Golovin Vlagyimir lezárta a Szöllösi-Schatzl-kérdést: „Én nem értettem félre semmit”

Kézilabda
2025.09.30. 13:41

Női kézilabda: megkezdődött a jegyértékesítés a törökök elleni Eurokupa-mérkőzésre

Kézilabda
2025.09.26. 10:31

Országúti kerékpáros-vb: a macskaköves emelkedő döntő jelentőségű lehet az MKSZ főtitkára szerint

Kerékpár
2025.09.26. 10:21

Európai kézilabdaligák: Szikora csapata nyerte a „magyaros” kupameccset

Kézilabda
2025.09.24. 22:51

Női kézi: a Mosonmagyaróvár nem fellebbez a büntetés ellen, de elutasítja a rasszizmus vádját

Kézilabda
2025.09.23. 13:29

Golovin Vlagyimir elárulta, miért nem volt kerettag Szöllősi-Schatzl Nadine

Kézilabda
2025.09.23. 09:34
Ezek is érdekelhetik