Kézilabda: 32 csapatosra bővülhet a vb mezőnye

Vágólapra másolva!
2018.08.31. 12:52
A Nemzetközi Kézilabda-szövetség (IHF) elnöke, Hasszan Musztafa a napokban a helyi szakszövetség meghívására Romániába látogatott, amely során kijelentette, gondolkoznak azon, hogy a jövőben 24-ről 32-re emeljék a világbajnokságokon részt vevő országok számát.

Hasszan Musztafa romániai látogatásának apropóját a 2020-as női U20-as vb rendezése jelentette, az IHF egyiptomi elnöke a helyi szakszövetség mellett a sportminisztériumban és a Román Olimpiai Bizottságnál is járt.

„A román kézilabda mindig a csúcson volt, mindig topjátékosokat, jó edzőket és játékvezetőket nevelt – idézi Musztafát a handbalvolei.ro. – Akarjuk, hogy elérje azt a célt, amelyet Alexandru Dedu elnök bemutatott nekünk: hogy a mandátuma végéig valamelyik román válogatott aranyérmes legyen egy nagy válogatott tornán. Segíteni, fejleszteni és népszerűsíteni szeretnénk a romániai kézilabdázást. Együtt dolgozunk egy sikeres 2020-as junior-világbajnokságért. Egy jelentős eseményt próbálunk létrehozni, amelyről mindenki beszélne, a tévékben, az újságokban, az iskolákban, mindenütt.”

„Néhány év múlva Románia egy felnőtt világbajnokságot is megrendezhet, de ehhez még sokat kell tenni az infrastruktúra terén: elsősorban kell egy nagy, 15 ezer férőhelyes csarnok, főleg azért, mert egy 32 csapatos világbajnokságban gondolkodunk a jelenlegi 24 helyett. Ha minden elvárásnak megfelel, Románia megrendezhet egy felnőtt világbajnokságot. Üdvözlöm a román klubok jó eredményeit az európai kupák előző idényében. Ha párhuzamot vonunk, a klubok a sport konyhája, és ha jó a konyhád, akkor jót eszel és ez nagyon fontos. Ha jó klubjaid vannak, nő a válogatottak értéke is.

Legfrissebb hírek

Kézilabda: félig üres a magyar pohár az U19-es fiú-vb után

Utánpótlássport
15 órája

Zsiga Gyula: A tehetség és a szorgalom kevés az élsportolóvá váláshoz

Kézilabda
2025.08.13. 17:51

Kézi: kikaptak a svédektől a magyarok az U19-es fiú-vb középdöntőjében

Utánpótlássport
2025.08.12. 13:49

Megvannak a kalapok, ezeket a csapatokat kaphatja a Veszprém a klubvilágbajnokságon

Kézilabda
2025.08.10. 13:41

Kézi: hibátlanul zárták a csoportkört az U19-es fiú-vb-n a magyarok

Utánpótlássport
2025.08.09. 20:30

Kézi: a 7. helyért folytatja a magyar válogatott az U17-es leány Eb-n

Utánpótlássport
2025.08.08. 22:10

Kézilabda: kikapott a negyeddöntőben az U17-es leányválogatott az Eb-n

Utánpótlássport
2025.08.07. 21:31

Kézilabda: magabiztosan verte Marokkót az U19-es fiúválogatott a vb-n

Utánpótlássport
2025.08.06. 18:12
Ezek is érdekelhetik