Női kézi BL: egy ágra került a Győri ETO és a Fradi

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.06.29. 13:06
Bécsben elkészítették a női kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének sorsolását: a címvédő Győri Audi ETO könnyebb, a bajnoki második FTC-Rail Cargo Hungaria nehezebb négyesbe került, ráadásul a két magyar csapat azonos ágon szerepel, így minden bizonnyal találkozik a középdöntőben.

A sorsolásnál Eduarda Amorim, a Győri ETO brzail világbajnok átlövője, és Thierry Omeyer, a PSG világklasszis kapusa segédkezett.

A Győrre a német Thüringer HC, a szlovén Krim Ljubljana és a második selejtező győztese vár, míg a Fradi megkapta a román CSM Bucuresti-et, a norvég Kristiansandot és az első selejtező győztesét.

A Győr vezetőedzői posztjáról hat sikeres idény után távozott spanyol Ambros Martín új csapata, az orosz Rosztov-Don a B-csoportba került.

A lebonyolítás nem változik, a csoportokból három csapat jut tovább a középdöntőbe. A két hatosból pedig az első négy játszik keresztbe oda-visszavágós alapon a budapesti final fourért. A csoportban nem sorsolhatták össze a két magyar csapatot, de egy ágra kerültek. Az A-B ág valamivel könnyebbnek tűnik, így ha jó pozícióban zár a két magyar csapat a középdöntőben, akkor a nyolc között egyszerűbb ellenfél is jöhet.

További részletekről itt olvashatnak!

NŐI KÉZILABDA BL, 2018–2019
A CSOPORTBEOSZTÁS
A-CSOPORT:
Buducsnoszt (montenegrói), Metz (francia), Odense (dán), Larvik (norvég)
B-CSOPORT:
Rosztov-Don (orosz), Köbenhavn (dán), Sävehof (svéd), Brest (francia)
C-CSOPORT:
GYŐRI AUDI ETO KC, Thüringer HC (német), Krim Ljubljana (szlovén), a második selejtezőcsoport győztese
D-CSOPORT:
CSM Bucuresti (román), Kristiansand (norvég), FTC-RAIL CARGO HUNGARIA, az első selejtezőcsoport győztese

SELEJTEZŐK
1. selejtezőcsoport, elődöntők: SG BBM Bietigheim (német)–Super Amara Bera Bera (spanyol), MKS Perla Lublin (lengyel)–Jomi Salerno (olasz)
2. selejtezőcsoport, elődöntők: SCM Craiova (román)–ZSORK Jagodina (szerb), HC Podravka Koprivnica (horvát)–Muratpasa BSK (török)
A selejtezőtornákat szeptember 7. és 9. között rendezik.

Legfrissebb hírek

A címvédő ETO Debrecenbe utazik, Kaproncán javíthat az FTC

Kézilabda
4 órája

Női kézilabda: már az új életét tervezi a győriek világklasszis kapusa?

Kézilabda
2025.10.23. 14:41

A Győr és az FTC is simán nyert hazai pályán a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2025.10.22. 19:44

Női kézilabda NB I: a Győrt és az FTC-t is megbüntették a rangadón történtek miatt

Kézilabda
2025.10.22. 16:18

Női kézilabda: átvette diplomáját a győriek holland klasszisa

Kézilabda
2025.10.16. 08:25

Női kézi: hosszabbított másodedzőjével az ETO

Kézilabda
2025.10.13. 13:08

Botrányos molinó a hétvégi Győr–FTC kézirangadón, eljárást indított az MKSZ

Kézilabda
2025.10.13. 10:51

Jesper Jensen: Sako teljesen kinyírt minket

Kézilabda
2025.10.11. 17:01
Ezek is érdekelhetik