Férfi kézilabda: a B-válogatott kapusa a német másodosztályba igazolt

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.06.25. 07:57
Sven Bartmann kapus sérülése miatt a német férfi kézilabda-bajnokság másodosztályába frissen feljutott TSV Bayer Dormagen szerződtette a Vác B-válogatott kapusát, Rózsavölgyi Gergőt.

 

„Három kapussal szeretnénk nekivágni a másodosztálynak, és miután senki sem tudja megjósolni, hogy Sven Bartmann mikortól áll ismét a rendelkezésünkre, szerződtettük Rózsavölgyit. Meggyőződésem, hogy kitölti azt az űrt, ami Sven kiesésével ideiglenesen keletkezett” – nyilatkozta a klub ügyvezető igazgatója, Björn Barthel.

„Már a dormageni próbajátékom alatt nagyon jól éreztem magam, megismertem a csapatot és a környezetet. Várom a következő kihívás” – nyilatkozta Rózsavölgyi. A 22 éves játékos a Veszprémben nevelkedett, játszott Balatonfüreden és Gyöngyösön, az előző szezonban pedig 26 bajnokin, két Magyar Kupa- és hét Ligakupa-mérkőzésen védett a Vác színeiben.

A Dormagen a 2017-18-as szezonban a német harmadosztály második helyén zárt, de 2008 és 2012 között az élvonalban szerepelt. Olyan ismert játékosai voltak, mint a jelenlegi dán szövetségi kapitány, Nikolaj Jacobsen vagy a korábbi osztrák válogatott Szilágyi Viktor, de a dormageni juniorok között szerepelt a most Veszprémbe igazolt Kentin Mahé is.

Legfrissebb hírek

Kézilabda: sokat erősödtek az ifjúsági fiúválogatott tagjai

Utánpótlássport
2025.07.28. 14:47

Kézilabda: Sokat tanultunk az U19-es Eb-n – Bohus Beáta

Utánpótlássport
2025.07.23. 09:06

Az Orosz Kézilabda-szövetség csapatainak nemzetközi visszatérésére számít

Kézilabda
2025.07.20. 12:31

Kézilabda: kikapott az U19-es leányválogatott Montenegrótól az Eb-n

Utánpótlássport
2025.07.18. 21:21

Kézi: kikaptak, de így is Eb-negyeddöntősök az U19-es magyar lányok

Utánpótlássport
2025.07.15. 21:17

Kézi: dupla kerettel készül az ifjúsági leányválogatott

Utánpótlássport
2025.07.15. 09:00

Kézilabda: magyar győzelem a középdöntőben az U19-es leány Eb-n

Utánpótlássport
2025.07.14. 21:27

Kézilabda: edzőmeccsekkel hangolt az EYOF-ra a serdülő fiúválogatott

Utánpótlássport
2025.07.13. 09:01
Ezek is érdekelhetik