Férfi kézi: a szlovén válogatott átlövő aláírt a Veszprémhez – hivatalos

Vágólapra másolva!
2018.06.14. 12:59
null
Borut Mackovsek a Veszprém legújabb szerzeménye (Fotó: handballveszprem.hu)
A korábbi értesüléseknek megfelelően a Telekom Veszprém szerződtette a Celje szlovén válogatott balátlövőjét, Borut Mackovseket.

 

A klub hivatalos oldalának közleménye szerint a 25 éves játékos két évre kötelezte el magát a magyar rekordbajnokhoz.

„Mondhatom, hogy egy álmom válik valóra. Mindenki tudja, hogy a Veszprém Európa egyik legjobb csapata. Ez hatalmas lépés számomra, de boldog vagyok. Örülök, hogy itt lehetek. Sok barátom játszik már itt, és már várom, hogy ennyi kiváló játékossal játszhassak a Veszprém Arénában, a szintén kiváló Szurkolók előtt. A csarnok is hasonlít a celjeire. Remélem, hogy minden jól alakul” – mondta a szlovén kézilabdázó.

Mackovsek 2001-től 2007-ig a szlovén RD Izolában nevelkedett, majd 2007-ben a Celje utánpótlásához csatlakozott. 2009-ben már profi szerződést kapott a sárga-kékektől, azonban egy év után az RK Maribor Branikhoz igazolt át. Az ott eltöltött egy szezon után, 2011-ben visszatért Celjébe, és két évig játszott a szlovén bajnoknál. A 2012–2013-as idénye annyira jól sikerült, hogy Németországba igazolt, a TSV Hannover-Burgdorfhoz, viszont a szezont már a Dinamo Minszkben fejezte be. Ezután a Montpellierbe, majd szintén egy év után a ThSV Eisenachhoz került. A Celjébe 2016-ban tért vissza, most azonban ismét útnak indul, és ezúttal a Telekom Veszprém a célállomás.

A szlovén nemzeti csapatban 2011-ben debütált, azóta 88 találkozón lépett pályára és 194 gólt szerzett. Tagja volt annak a válogatottnak, amely 2017-ben Franciaországban bronzérmet szerzett.

Legfrissebb hírek

Zsiga Gyula: A tehetség és a szorgalom kevés az élsportolóvá váláshoz

Kézilabda
2025.08.13. 17:51

Rodrigo Corrales az idény végén távozik Veszprémből

Kézilabda
2025.08.12. 16:35

Kézi: kikaptak a svédektől a magyarok az U19-es fiú-vb középdöntőjében

Utánpótlássport
2025.08.12. 13:49

Kézi: hibátlanul zárták a csoportkört az U19-es fiú-vb-n a magyarok

Utánpótlássport
2025.08.09. 20:30

Kézi: a 7. helyért folytatja a magyar válogatott az U17-es leány Eb-n

Utánpótlássport
2025.08.08. 22:10

Kézilabda: kikapott a negyeddöntőben az U17-es leányválogatott az Eb-n

Utánpótlássport
2025.08.07. 21:31

Kézilabda: magabiztosan verte Marokkót az U19-es fiúválogatott a vb-n

Utánpótlássport
2025.08.06. 18:12

Kézilabda: negyeddöntős az U17-es leányválogatott a podgoricai Eb-n

Utánpótlássport
2025.08.05. 21:25
Ezek is érdekelhetik