Női kézilabda: távozik a CSM Bucuresti svéd edzője

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2018.05.16. 18:18
Távozik az idény végén Per Johansson vezetőedző a CSM Bucuresti női kézilabdacsapatától.

A svéd szakember a prosport.ro portálnak adott szerdai nyilatkozatában elsősorban családi okokkal magyarázta, hogy nem fogadta el bukaresti szerződése kétéves meghosszabbítását. Kijelentette: iskoláskorú gyermeke miatt a családja nem költözhet a román fővárosba, és nem akar huzamosan távol lenni a családjától.

Azt is hozzátette, hogy – még mielőtt márciusban Bukarestbe szerződött volna – elvállalta a montenegrói női válogatott felkészítését, a szerződésében pedig az áll, hogy évente 115 napot kell az ottani nemzeti együttes rendelkezésére állnia.

Per Johansson két hónapja azzal a feladattal vette át a bukaresti gárda felkészítését, hogy a csapatot bejuttassa a Bajnokok Ligája budapesti négyes döntőjébe.

A CSM ezt elérte, s végül múlt vasárnap a harmadik helyet szerezte meg. Az elődöntőben a későbbi győztes Győri Audi ETO-tól szenvedett vereséget, a bronzmérkőzésen viszont legyőzte az orosz Rosztov-Dont.

Legfrissebb hírek

Per Johansson: Még évekig látom magam az ETO kispadján

Kézilabda
2025.06.07. 12:53

Válogatott: csatár nélkül nem megy; Per Johansson hegemóniát épít

E-újság
2025.06.06. 23:21

Per Johansson: Szeretnék új dinasztiát építeni Győrben

Kézilabda
2025.06.02. 12:01

Nem is olyan vad álom – Vincze Szabolcs jegyzete

Kézilabda
2025.06.01. 23:12

A Győri ETO edzője nem fogta vissza magát, amikor a csődbe ment Vipersről kérdezték a BL-négyes döntő előtt

Kézilabda
2025.05.31. 12:28

Per Johansson: Európa két legjobb csapata találkozik az elődöntőben

Kézilabda
2025.05.29. 11:13

Per Johansson: Életem legnagyszerűbb napja a mai

Kézilabda
2025.05.24. 21:49

„A 8-as nem lesz többé a pályán” – a CSM visszavonultatta Neagu mezszámát

Kézilabda
2025.05.20. 12:04
Ezek is érdekelhetik