Női kézi: súlyos autóbalesetet szenvedett a Dorog beállója

Vágólapra másolva!
2018.05.04. 11:30
null
Kaposvári Esztert visszavárja klubcsapata (Fotó: Doroghandball.hu)
Súlyos autóbalesetet szenvedett Kaposvári Eszter, a Dorogi ESE NB II-es női kézilabdacsapatának beállója. A korábbi élvonalbeli játékos az orvosok szerint teljesen felépülhet.

 

 

„Csapatunk beállója, Kaposvári Eszter, hétfőn kora este súlyos autóbalesetet szenvedett. Esztert jelenleg kórházban ápolják, sérülései komolyak, de az orvosok szerint teljesen felépül. Játékosunk most hosszú küzdelem elé néz, de mi biztosak vagyunk benne, hogy viszontláthatjuk még őt a kézilabdapályán. Egyesületünk vezetői, edzői és játékosai is mindent meg fognak tenni Eszter mielőbbi felépüléséért!” - olvasható a Dorog hivatalos honlapján.

A Kemma.hu azt írta, a játékos április 30-án este szenvedett balesetet Esztergom és Tát között, a 11-es úton, amikor személygépkocsival fának ütközött, majd az autó kigyulladt. A katasztrófavédelem beszámolója szerint a súlyosan sérült sofőrt a helyszínen tartózkodó többi sofőr mentette ki az égő járműből.

Kaposvári Eszter korábban a Siófok színeiben kilenc mérkőzésen az élvonalban is szerepelt, tavaly nyáron igazolt Dorogra.

Legfrissebb hírek

Az NB III-ban 5–0-ra nyert a Fradi az MTK ellen, Tischler-gól Dorogon

Labdarúgó NB II
14 órája

Kézilabda: Sokat tanultunk az U19-es Eb-n – Bohus Beáta

Utánpótlássport
2025.07.23. 09:06

Dorogra Zalaegerszegről érkezik edző, Diósgyőrből támadó

Labdarúgó NB II
2025.07.22. 09:22

Az Orosz Kézilabda-szövetség csapatainak nemzetközi visszatérésére számít

Kézilabda
2025.07.20. 12:31

Kézilabda: kikapott az U19-es leányválogatott Montenegrótól az Eb-n

Utánpótlássport
2025.07.18. 21:21

Kézi: kikaptak, de így is Eb-negyeddöntősök az U19-es magyar lányok

Utánpótlássport
2025.07.15. 21:17

Kézi: dupla kerettel készül az ifjúsági leányválogatott

Utánpótlássport
2025.07.15. 09:00

Kézilabda: magyar győzelem a középdöntőben az U19-es leány Eb-n

Utánpótlássport
2025.07.14. 21:27
Ezek is érdekelhetik