Női kézi BL: elégedett az EHF-elnök a budapesti szervezéssel

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2018.05.14. 19:22
Michael Wiederer, az Európai Kézilabda-szövetség (EHF) elnöke rendkívül elégedett volt a női Bajnokok Ligája hétvégi, budapesti négyes döntőjének rendezésével.

„A torna tovább fejlődött, elnyerte megfelelő formáját, és a program, amit láthattunk, már nagyon magas szintet képvisel" – nyilatkozta a BL honlapján az osztrák sportvezető. Kiemelte, mind a négy mérkőzésen szinte telt ház volt a Papp László Budapest Sportarénában, a szurkolók a számukra semleges találkozókra is kíváncsiak voltak.„A torna tovább fejlődött, elnyerte megfelelő formáját, és a program, amit láthattunk, már nagyon magas szintet képvisel" – nyilatkozta a BL honlapján az osztrák sportvezető. Kiemelte, mind a négy mérkőzésen szinte telt ház volt a Papp László Budapest Sportarénában, a szurkolók a számukra semleges találkozókra is kíváncsiak voltak.

Wiederer megemlítette, nagyon jó kezdeményezésnek tartja, hogy betétprogramként négy ország női juniorválogatottja is pályára lépett a hétvége során: a felkészülési tornát a magyar csapat nyerte.

Az idei négyes döntő televíziós közvetítési csúcsot hozott, ugyanis 22 társaság sugározta a mérkőzéseket 55 országban.

Az EHF elnöke elismerte, hogy a drukkerek a BL hajrájában is jobban szeretnék hazai környezetben látni kedvenceiket, a játékosok körében viszont rendkívül népszerű a budapesti női, illetve a kölni férfi torna.

A magyar szövetség (MKSZ) és az EHF közötti szerződés értelmében jövőre is Budapesten lesz a négyes döntő, és Wiederer elmondta, hogy az MKSZ szeretné meghosszabbítani a megállapodást.

„Ez némileg más, mint Kölnben, ahol szervezők is vagyunk. Itt van egy helyi szervező, amely nagyon jó munkát végez. Tárgyalni fogunk, és meglátjuk, mi lesz 2019 után" – tette hozzá.

Sportági berkekben terjedő hírek szerint a magyar főváros riválisa Bukarest lehet, amely 2020-tól szintén szeretne otthont adni a női négyes finálénak.

A hétvégi volt az ötödik négyes döntő a női BL-ben, eddig mindet Budapesten rendezték. A vasárnapi fináléban a Győri Audi ETO KC hosszabbítás után 27–26-ra legyőzte a macedón Vardar Szkopjét, ezzel megvédte címét.

Legfrissebb hírek

Nyert az Ikast, és beérte pontszámban az FTC-t a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
19 órája

Játékvezetői kamerával készül a januári kézilabda Eb-re az EHF – videó

Kézilabda
2025.11.06. 09:13

Bukarestben győzött az Odense a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
2025.11.02. 18:17

A lelkes, harcos kézilabdázás jutalma: nyert Norvégiában a DVSC!

Kézilabda
2025.11.02. 16:01

Sorozatban negyedszer nyert a Bajnokok Ligájában az FTC

Kézilabda
2025.11.01. 19:33

Sako nagy mérkőzésén a Győr megverte a Metzet

Kézilabda
2025.11.01. 17:35

Albek Anna szerint félelmetes a Győr védekezése

Kézilabda
2025.10.31. 19:07

Női kézi BL: a Brest óriási csatában verte meg az Ikastot, és hibátlan maradt

Kézilabda
2025.10.26. 17:38
Ezek is érdekelhetik