Női kézi BL: Althausnak többször is beugrott a tavalyi finálé

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.05.14. 11:43
null
Mörk, Oftedal és Althaus az éremmel
Anja Althaus egy évvel ezelőtt a Vardar Szkopjéval elveszített Bajnokok Ligája-döntő után könnyek között jelentette be a visszavonulását. Az élet aztán úgy hozta, hogy elfogadta a Győri ETO hívó szavát, és most egy aranyéremmel a nyakában, egészen más hangulatban kezdheti el valóban tervezni a jövőjét.  

„Még most sem tudom elhinni, mi folyik itt körülöttünk – kezdte kicsit hitetlenkedve a vegyes zónába a győriek közül utolsóként érkező Althaus. – Ahogy haladt előre a mérkőzés, többször is beugrott, hogy ugyanaz történik, mint egy évvel korábban, csak most a másik oldalon játszom. Egyszerűen boldog és büszke vagyok, hogy ennek a csapatnak a tagja lehettem. Örülök, hogy belülről is átérezhettem a magyarok kézilabda iránti szeretetét. Persze ellenfélként már megtapasztaltam, de azért az nem ugyanaz."

„A Vardarral nem a legszebb volt a búcsúm, egyszerűen azt éreztem, hogy már túl öreg vagyok, ezért is beszéltem olyan érzelmesen a visszavonulásról a tavalyi döntő után. De örülök neki, hogy nem így fejeztem be, a lehető legjobb történt velem a Győr hívásával, mert így részese lehettem egy olyan közösségnek, amely imád keményen dolgozni. Harmadszor nyertem meg a BL-t, de ezt a mostanit tartom a legnagyobb sikernek."

A 35 éves német beálló 2009-ben és 2010-ben a dán Viborggal hódította el az első számú európai klubtrófeát.

„Azért érkeztem Győrbe, hogy segítsek, erre a szezon első felében én is megsérültem. De bármilyen nehézség is támadt, nem törte meg a csapatot, mert elképesztően jó az a csapatszellem, amit Ambros az évek során megteremtett. Amikor a hosszabbítás előtt láttam a tüzet a lányok szemében, biztos voltam benne, hogy nem veszíthetünk."

Althaus ezután határozottan kijelentette, hogy újabb ráhúzás már nem lesz, az idény végén tényleg abbahagyja.

„Egyszer szeretném átadni a tudásomat a fiataloknak, de sok más ötletem is van, meglátjuk, merre indulok el. Az biztos, hogy előbb kicsit pihenni szeretnék, és hogy magam oszthassam be az időmet."

A párjával az első időszakban Macedóniában fognak élni, de hosszabb távon nem maradnak ott. Mint elmondta, Magyarország is szerepel a lehetőségek között, mert megszerette hazánkat.

NŐI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA
NÉGYES DÖNTŐ, PAPP LÁSZLÓ BUDAPEST SPORTARÉNA
DÖNTŐ

Győri Audi ETO–Vardar Szkopje (macedón) 27–26 (9–9, 2020) – hosszabbítás után

KORÁBBAN
A 3. HELYÉRT
CSM Bucuresti (román)–Rosztov-Don (orosz) 31–30 (19–14)

 

Legfrissebb hírek

Női kézilabda: már az új életét tervezi a győriek világklasszis kapusa?

Kézilabda
Tegnap, 14:41

A Győr és az FTC is simán nyert hazai pályán a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2025.10.22. 19:44

Női kézilabda NB I: a Győrt és az FTC-t is megbüntették a rangadón történtek miatt

Kézilabda
2025.10.22. 16:18

Női kézilabda: átvette diplomáját a győriek holland klasszisa

Kézilabda
2025.10.16. 08:25

Női kézi: hosszabbított másodedzőjével az ETO

Kézilabda
2025.10.13. 13:08

Botrányos molinó a hétvégi Győr–FTC kézirangadón, eljárást indított az MKSZ

Kézilabda
2025.10.13. 10:51

Jesper Jensen: Sako teljesen kinyírt minket

Kézilabda
2025.10.11. 17:01

Rangadó helyett edzőmeccs: tizenöt góllal verte meg az ETO az FTC-t a női kézi NB I-ben

Kézilabda
2025.10.11. 16:39
Ezek is érdekelhetik