Női kézi: Ambros Martín a Rosztov-Donnál folytatja – hivatalos

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.04.24. 13:52
null
Ambros Martín a Rosztov-Donnál folytatja (Fotó: Török Attila)
A Rosztov-Don női kézilabdacsapata a hivatalos oldalán jelentette be, hogy egy plusz egy évre szóló szerződést kötött Ambros Martínnal.

Miután február közepén kiderült, hogy a spanyol szakember távozik Győrből, több élcsapattal is szóba hozták. Először az orosz Rosztov-Don került képbe, ahonnan a jelenlegi edző, a francia Frédéric Bougeant a nyáron hazaigazol a Nantes-hoz. Martín jelezte, hogy gondolkodik az ajánlaton. Aztán a román sajtóban szóba került a CSM Bucuresti neve is, ám a győri tréner kijelentette, biztosan nem igazol a románokhoz.Végül az orosz sztárcsapat lett a befutó, amely története során először jutott be a Bajnokok Ligája négyes döntőjébe. A sorsolás alapján az is elképzelhető, hogy a döntőben Győr–Rosztov mérkőzésre kerül sor.

Martín 2012-ben érkezett Győrbe az Itxakótól, amelyet egy évvel korábban Bajnokok Ligája-döntőig vezetett. Ami nem jött össze a spanyol csapattal, az már első idényében sikerült a Győri ETO-val. Öt év alatt összesen háromszor (2013, 2014, 2017) hódították el a legrangosabb klubtrófeát a kisalföldiek, plusz egyszer döntőt (2016) játszhattak. Hazai fronton csak a 2015-ös bajnoki cím és a 2017-es Magyar Kupa-győzelem hiányzik a gyűjteményükből. Utolsó győri szezonjában már begyűjtötte a Magyar Kupát, a bajnokságban május 2-án vív sorsdöntő meccset az FTC-vel, míg a BL final fourjában a CSM Bucuresti lesz az első ellenfél.

embed_kod=
|
nso_uj_cikk_embed
Embed kód:

 

 

Legfrissebb hírek

Női kézilabda: felkészülési mérkőzésen győzött az ETO, az FTC és a DVSC

Kézilabda
16 órája

Nagy változás a Győri ETO-nál, távozik a sportvezető

Kézilabda
2025.07.31. 11:51

Győri-Lukács Viktória elárulta, már a négyes döntő alatt várandós volt

Kézilabda
2025.07.30. 19:01

A Győri ETO edzője az anyai örömök előtt állókról: Tudtam a szándékukról, ezért is „igazoltuk túl” magunkat

Kézilabda
2025.07.29. 09:04

Szemerey Zsófi hazatért, és három trófeát nyerne az ETO-val

Kézilabda
2025.07.25. 19:24

Ikreket vár Győri-Lukács Viktória, kihagyja a vb-t és a következő idényt

Kézilabda
2025.07.25. 11:48

Októberben Győr–FTC, novemberben Szeged–Veszprém – itt a női és férfi kézilabda NB I TELJES SORSOLÁSA!

Kézilabda
2025.07.24. 11:32

Egy meccset játszana újra Andrea Lekics, aki mindig szórakoztatni akarta a szurkolókat

Kézilabda
2025.07.22. 11:07
Ezek is érdekelhetik