Férfi kézi BL: „Különleges mérkőzések várnak rám a Veszprém ellen”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.03.20. 19:39
A Telekom Veszprémnek a Skjernnel szemben kell kivívnia a legjobb nyolc közé kerülést a férfi kézilabda Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében. A dán csapat nyerőembere az ukrán Motor Zaporizzsja elleni rájátszás-visszavágón Tibor Ivanisevics volt, aki hét hétméterest hárított – ő beszélt az európai szövetség (EHF) hivatalos oldalának a Veszprém elleni párharcot megelőző elvárásairól.

Tibor Ivanisevics neve ismerős lehet a kézilabda magyarországi kedvelőinek, hiszen a 27 éves szerb kapus védett az Orosházában és a Gyöngyösben is. A Motor elleni visszavágón nyolc hétméteresnél is ő nyerte a lövővel szembeni párbajt, hetet kivédett, egynél pedig a lécre ejtett a vendégjátékos. Ivanisevics ráadásul egy kevesebb mint 20 perces periódusban mutatta be ezeket a bravúrokat, a második félidőben az őrületbe kergette az ellenfelet.

Ivanisevics tisztában van azzal, hogy a Veszprém a párharc esélyese, ez azonban még a Skjern előnyére is válhat a szerb kapus szerint.

„Különleges mérkőzések várnak rám, hiszen többször is játszottam a Veszprém ellen, amikor Magyarországon légióskodtam. Egyértelműen mi vagyunk az esélytelenebbek, csakis a meglepetésben bízhatunk, ugyanakkor ez azt jelenti, hogy nincs veszítenivalónk, nyomás nélkül léphetünk pályára ezen a két meccsen. A célunk, hogy olyan jól játsszunk, amennyire csak tőlünk telik, meglátjuk, ez mire lesz elég.”

Ivanisevics 2017 elején csatlakozott a Skjernhez a Gyöngyöstől, a következő esztendőt viszont már a német HSG Wetzlarnál kezdi meg.

„Vegyes érzésekkel távozom a Skjerntől. A Bundesliga mindig is az egyik célom volt, olyan ez, mint egy valóra vált álom. A másik oldalról nézve, a Skjernnél eltöltött eddigi tizenöt hónapom karrierem legjobb időszaka volt.”

FÉRFI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA
NYOLCADDÖNTŐ, ELSŐ MÉRKŐZÉS (március 25., vasárnap)
16.50:
Skjern HB (dán)–Telekom Veszprém (Tv: Sport1)

Legfrissebb hírek

Gulyás István: Az edzőség több mint hivatás

Utánpótlássport
2025.02.28. 18:44

Gálázva nyert a Veszprém Párizsban

Kézilabda
2025.02.27. 22:43

Kiengedte a legvégén a kezéből a győzelmet a Szeged a Barca ellen

Kézilabda
2025.02.27. 20:25

Kézilabda: jó helyen vannak az ASI-ban az angyalföldi reménységek

Utánpótlássport
2025.02.22. 17:30

Kézilabda: „Rohanunk, de hova?” – kerekasztalnál az akadémiai vezetők

Utánpótlássport
2025.02.20. 19:57

A Magdeburg megtréfálta az Aalborgot, feljött egy pontra a Szeged mögé a férfi kézilabda BL-ben

Kézilabda
2025.02.19. 22:26

Nagy lehetőséget szalasztott el a Szeged a továbbjutásra: háromgólos vereség a Nantes otthonában

Kézilabda
2025.02.19. 22:21

Kézilabda: A mában a jövőt kell látni – Hajdu János

Utánpótlássport
2025.02.14. 16:14
Ezek is érdekelhetik