Női kézilabda: Érdről igazolhat játékost a Randers – sajtóhír

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.02.14. 11:53
null
Jamina Roberts dán ajánlatot kapott (Fotó: expressen.se)
Szerda délután öt órakor sajtótájékoztatót tart a Randers HK, dán lapértesülés szerint a női kézilabdacsapat bejelenti új igazolásait a következő szezonra. Az egyik friss szerzemény Jamina Roberts, az Érd svéd válogatott balátlövője lehet.

 

 

A Randers Amtsavis információja szerint szerda délután nagy bejelentésre készül a város női kézilabdacsapata, amely szerződtetheti Jamina Robertset, az Érd 27 éves, Európa-bajnoki ezüst- és bronzérmes svéd balátlövőjét.

A Randers HK két évvel ezelőtt már szerette volna megszerezni, de Roberst inkább hazatért korábbi csapatához, az IK Sävehofhoz, onnan igazolta le tavaly az Érd. A játékos párjával, a szintén balátlövő Emil Berggrennel együtt érkezett Magyarországra.

„Mielőtt ide jöttünk volna, öt éven keresztül külön éltünk Emillel, így mindenképpen olyan lehetőséget kerestünk, ahol végre együtt lehetünk. Először engem keresett meg az Érd, majd miután neki is találtunk csapatot Budakalászon, úgy döntöttünk, belevágunk” – nyilatkozta decemberben a Nemzeti Sport Online-nak.

Legfrissebb hírek

Kézi: Los Angeles és Brisbane lebeg az ETO-akadémisták szeme előtt

Utánpótlássport
2025.09.06. 21:04

Az NB I után a Bajnokok Ligájában is jól rajtolna a Debrecen

Kézilabda
2025.09.04. 08:22

Kézilabda: az U19-es vb után már az NB I-re készül Eklemovic Márkó

Utánpótlássport
2025.08.28. 09:05

Kézi: Lendvai reméli, az U19-es vb csak a kezdet a válogatottban

Utánpótlássport
2025.08.24. 09:06

Kézilabda: félig üres a magyar pohár az U19-es fiú-vb után

Utánpótlássport
2025.08.19. 18:28

Zsiga Gyula: A tehetség és a szorgalom kevés az élsportolóvá váláshoz

Kézilabda
2025.08.13. 17:51

Kézi: kikaptak a svédektől a magyarok az U19-es fiú-vb középdöntőjében

Utánpótlássport
2025.08.12. 13:49

Kézi: hibátlanul zárták a csoportkört az U19-es fiú-vb-n a magyarok

Utánpótlássport
2025.08.09. 20:30
Ezek is érdekelhetik