Női kézi: megvan Mörk helyettese, Érdről érkezik átlövő Győrbe

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.02.06. 16:10
null
Mireya González feladata, hogy pótolja Nora Mörköt (Fotó: Győri ETO)
A Győri Audi ETO KC a szezon végéig kölcsönvette Mireya Gonzálezt, az Érd spanyol jobbátlövőjét.

 

A győrieknek azután vált sürgőssé egy jobbátlövő szerződtetése, hogy Nora Mörk keresztszalag-szakadást szenvedett a Nyköbing elleni Bajnokok Ligája mérkőzésen (32–23).

Az Európai Kézilabda-szövetség (EHF) Bajnokok Ligájában érvényes szabályzata alapján az ETO csak olyan játékost igazolhatott, aki nem BL-résztvevő együttesben szerepel és január 31. óta klubcsapatában nem lépett pályára tétmérkőzésen. A győriek az Érd spanyol kiválóságát, Mireya Gonzálezt szemelték ki, akit a szezon végéig sikerült is kölcsönvenniük.

„Szeretném megköszönni az Érd vezetésének, különösen Tekauer Norbert elnök úrnak és Szabó Edina vezetőedzőnek, hogy pozitívan álltak hozzá ehhez a kérdéshez, amely a magyar női klubkézilabdázás szempontjából rendkívül fontos. A mai napon sikerült tárgyalnunk és meg is egyeznünk Mireya González Álvarez kölcsönvételéről a szezon hátralévő részére. A játékos már ma csatlakozik hozzánk. Sajnos a BL-ben csak a negyedöntőktől kezdve számíthatunk rá, de a bajnokságban már a következő meccsen, a Debrecen elleni idegenbeli találkozón pályára léphet” – mondta a győriek által kiadott sajtóközleményben Bartha Csaba, a klub elnöke.

Az Érd első embere, Tekauer Norbert elismerte, fájó szívvel mondtak le spanyol játékosukról: „Részünkről nehéz döntés volt, amelyet gyorsan kellett meghoznunk, mert az adott szituáció ezt követelte meg. Reméljük, hogy ezzel segíteni tudunk abban, hogy a Győr elérje a céljait, bejusson a budapesti final fourba, és idén is el tudja hódítani a BL-trófeát.”

A 178 centiméter magas, spanyol válogatott Mireya González 2015 óta erősíti az Érdet.

Legfrissebb hírek

Szürreális ok miatt maradhat le a kézilabda-vb-ről Nora Mörk

Kézilabda
2025.10.16. 12:37

Női kézilabda: átvette diplomáját a győriek holland klasszisa

Kézilabda
2025.10.16. 08:25

Női kézi: hosszabbított másodedzőjével az ETO

Kézilabda
2025.10.13. 13:08

Botrányos molinó a hétvégi Győr–FTC kézirangadón, eljárást indított az MKSZ

Kézilabda
2025.10.13. 10:51

Jesper Jensen: Sako teljesen kinyírt minket

Kézilabda
2025.10.11. 17:01

Rangadó helyett edzőmeccs: tizenöt góllal verte meg az ETO az FTC-t a női kézi NB I-ben

Kézilabda
2025.10.11. 16:39

Tízéves győri átok megtörésére készül a Ferencváros

Kézilabda
2025.10.11. 08:50

A védekezés és a megfelelő mentalitás dönthet az FTC elleni rangadón az ETO alapembere szerint

Kézilabda
2025.10.10. 15:36
Ezek is érdekelhetik