Női kézi: Ez a zűrzavar megfogta a csapatot – Tomori

B. M.B. M.
Vágólapra másolva!
2018.02.24. 09:50
null
„Ez a két-három hetes zűrzavar Nora Mörk sérülésével kezdődően megfogta a csapatot” (Fotó: Szabó Miklós)
Attól még, hogy Ambros Martín bejelentette, az idény végén elhagyja a Győr kézilabdacsapatát, dolgozni ugyanúgy kell: az ETO hétfőn sorsdöntő Bajnokok Ligája-meccset játszik, úgyhogy mindenki teszi a dolgát.

 

Azért egy kicsit mindenkit feszélyez a helyzet.

Persze tényleg nem könnyű: Ambros Martín múlt pénteken jelentette be kurtán-furcsán a játékosainak, hogy hat év után a nyártól nem ő lesz a Győri Audi ETO KC vezetőedzője, majd néhány napig mindenki emésztgethette a történteket, aztán szerdán találkozott és tréningezett a csapat, csütörtökön pedig már kondiedzés volt műsoron.

Elvégre a hétfőn a Bajnokok Ligája középdöntőjének 1. csoportját vezető román sztárcsapat, a CSM Bucuresti lesz az ellenfél. Úgyhogy miközben a játékosokon is érződött, hogy nem ez a legegyszerűbb időszak számukra, mindenki igyekezett a lehető legprofesszionálisabban tenni a dolgát, legyen szó a súlyok emelgetéséről vagy a szabályozott keretek között tartott nyilatkozásról.

„Nézze, profik vagyunk, muszáj csinálnunk ugyanúgy a dolgunkat – mondta Görbicz Anita. Az edzésen, a meccsen nem lehetsz érzelgős. Ha meg akarjuk nyerni a BL-t, mennünk kell tovább."

„Ez a két-három hetes zűrzavar Nora Mörk sérülésével kezdődően megfogta a csapatot, a lelkünknek is jót tenne, ha hétfőn jó meccset tudnánk játszani – jegyezte meg Tomori Zsuzsanna. A sportban sokszor megtörténik játékosokkal is, edzőkkel is, hogy máshová igazolnak, ezt el kell fogadni, a hátralévő időben meg mindenki mindent megtesz a közös sikerért."

„Ilyen az élet. Az eltelt néhány nap alatt mindenkiben leülepedtek a történtek – tette hozzá Bódi Bernadett. Járjuk tovább az utunkat, miközben ugyanaz a célunk, ami eddig, és először is most nagyon készülünk a Bukarest ellen."

És ennek megfelelően telt a péntek délelőtt is. Nem a történelem legvirágosabb hangulatú kondizásával, de alkalmankénti mosolyokkal, hülyéskedéssel meg persze verítékkel és küzdelemmel, mert a sokállomásos köredzésben azért el lehet fáradni, amikor az ember az óriástárcsával ugrál, a kötelet rázza, a saját súlyán lógva tartja magát a levegőben, vagy épp csak súlyt emel.

 

Ambros Martín pedig mindeközben szúrós szemmel figyelt oldalról, néha bele-beleszólva egy-egy gyakorlatba, majd kis beszéd után a szokásos módon közreadva az erősítőedzés feladatait is, és aztán is fel-alá járt-kelt az edzőteremben, szemmel tartva az övéit. Akik már csak néhány hónapig az övéi, de az élet addig is megy tovább.

Legfrissebb hírek

„Remélem, ezzel példát mutatok akár a kortársaimnak, de leginkább a fiatalságnak” – Görbicz Anita lediplomázott

Kézilabda
2025.07.04. 18:57

Nem sokkal a felkészülés kezdete előtt távozott a CSM Bucuresti vezetőedzője – hivatalos

Kézilabda
2025.06.30. 15:19

Magyar rangadó a Győr csoportjában, belehúzott a Szeged és az FTC – sorsoltak a kézilabda BL-ben

Kézilabda
2025.06.27. 15:46

Új ügyvezető a BL-címvédő Győri Audi ETO élén

Kézilabda
2025.06.26. 14:29

A Győr és a Veszprém is az első kalapból várja a kézilabda BL-csoportkör sorsolását

Kézilabda
2025.06.26. 13:46

Az FTC, a DVSC és a Szeged is indulhat a kézilabda Bajnokok Ligájában!

Kézilabda
2025.06.24. 10:19

Gyönyörű menyasszony volt a győriek átlövője, Veronica Kristiansen

Kézilabda
2025.06.22. 13:12

Női kézi: ezernél is több, kibővíti arénáját az Esztergom

Kézilabda
2025.06.20. 12:13
Ezek is érdekelhetik