Kézilabda: ötven edző és negyven lány Balatonbogláron

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.02.13. 18:02
Sikeres szakmai napot szervezett a sportág legjelentősebb hazai utánpótlás-nevelő központja, a balatonboglári Nemzeti Kézilabda Akadémia (NEKA).

A boglári szakmai nap ötletgazdája ifj. Kiss Szilárd, a NEKA edzője volt, akinek a meghívását a klubok utánpótlásában dolgozó ötven szakember elfogadta. A trénerek előadásokat hallgattak és bemutató edzésen vettek részt, amelyen saját, a bő utánpótláskeretbe meghívott 40 játékosuk gyakorolt.

A vendégeket Mocsai Tamás, a NEKA ügyvezetője kalauzolta a gyorsan fejlődő, minden igényt kielégítő intézményben, valamint a klubedzők hasznos konzultáción vehettek részt, amelyen megoszthatták észrevételeiket, tapasztalataikat Zsiga Gyulával, a szövetség szakmai igazgatójával. Zsiga Gyula reméli, hogy a remek kezdeményezésnek lesz folytatása.

Legfrissebb hírek

Kézilabda: teher alatt nőnek, de nem elegen

Utánpótlássport
1 órája

Kézilabda: a serdülő és a junior fiúk is kikaptak felkészülési meccsen

Utánpótlássport
Tegnap, 17:58

Kézilabda: nagy utat tett meg a női NB I-be visszajutó NEKA

Utánpótlássport
2025.05.06. 19:47

Kézilabda: Siófokon, Portugáliában és Balatonbogláron készülnek a fiúk

Utánpótlássport
2025.05.05. 19:13

Kézilabda: Veszprém–Barcelona az ifjúsági BL négyes döntőjében

Utánpótlássport
2025.05.03. 11:12

Kézilabda: Fazekas Máténak a vérében a tehetség

Utánpótlássport
2025.05.01. 09:01

Kézi: célegyenesre fordul a fiúk felkészülése a világversenyek előtt

Utánpótlássport
2025.04.28. 14:49

Kézilabda: Karnyújtásnyira a női NB I-be jutástól a NEKA

Utánpótlássport
2025.04.26. 09:05
Ezek is érdekelhetik