– Nem esett messze az alma a fájától… Tudja, mire gondolunk?
– Könnyű kitalálni, a kisebbik fiamról, Donátról lehet szó, mert a nagyobbik, Csaba sportlövő – vágta rá a 47 éves Bartók Csaba, a 75-szörös válogatott kézilabdázó, aki több külföldi és magyar élcsapat jobbátlövője volt, az utóbbi években edzősködött, valamint játékosok, edzők menedzselésével is foglalkozott. – Az édesanyjával együtt nagyon örültem, hogy Donát a januári Európa-bajnokságon, az első világversenyén megállta a helyét. Szerencsére ő is balkezes, vagyis keresett játékos. Még csak huszonegy éves, és lassan túljut azon, hogy tehetségként emlegessék. A mi sportágunkban a mezőnyjátékosoknak huszonhárom-huszonnégy éves korukra be kell érniük.
– Elég, ha az ön pályafutására gondolunk, szintén huszonegy évesen lett válogatott és tizenhárom évig viselte a címeres mezt.
– Csodálatos, semmi máshoz nem hasonlítható időszaka volt az életemnek, tele fantasztikus élményekkel, feledhetetlen világ- és Európa-bajnoki meccsekkel a válogatottban, a Szegedben és a spanyol Leónban pedig európai kupatalálkozókkal. Sajnos egy Veszprémben elszenvedett sérülés miatt be kellett fejeznem a kézilabdázást.
IGAZI CSAPATEMBER LETT A SRÁCBÓL
– A sportágtól mégsem szakadt el. Mi köti ilyen szorosan a játékhoz?
– Ebben nőttem fel Székelyudvarhelyen a sportiskolában, és szinte mindent a sportnak köszönhetek. Ebből illik, sőt kötelező valamennyit visszaadni akár edzőként, akár sportvezetőként vagy menedzserként. Ezért is neveltem, illetve teregettem Donátot a kézilabda felé, igaz, neki nagy kedve is volt hozzá, örömmel járt edzésre, remek csapatemberré vált. Az Eb-n is ezt vártam, és ezt is kaptam tőle.
„Mi mást mondhatnék az édesapámról, mint szépet és jót – nyilatkozta Bartók Donát. – Neki köszönhetem, hogy kézilabdázó lettem, pedig előbb ellenezte. Aztán javítgatta a hibáimat, erősítette az önbizalmamat. Ezt teszi ma is, és nem tudok neki elég hálás lenni. Talán azzal mégis, ha elérem a nagy céljaimat. Ritkán láttam őt olyan boldognak, mint amikor a válogatottban már az első egy-két meccsen is akadt néhány jó megmozdulásom. Fényesen csillogott a szeme…” |
– Visszakanyarodtunk az Eb-hez… Nagyon foglalkoztatja, ami Horvátországban történt?
– Nagyon. Ugyanis azt láttam, hogy több válogatott is erején felül teljesített, sok meglepő eredmény született, a svédek döntőbe jutottak, a csehek a hat közé verekedték be magukat, a csoportmeccseken lélegzetelállító csatákban egy-egy gólon múlott élet és halál kérdése. Ezekből a mieink, sajnos, nem jól jöttek ki. Ennek számos oka volt.
– Vérbeli szakemberként mondana néhányat?
– Nem volt igazi, támadni és védekezni is tudó vezéregyéniségünk. Mondjuk ki, nagyon hiányzott Nagy László csapatkapitány, akinek a méltó utódját mielőbb meg kell találnia Ljubomir Vranjes kapitánynak. A védekezésünk és a kapusjátékunk jelentősen elmaradt a vetélytársakétól. A kapusaink nem érték el az átlagosnak mondható harmincöt százalékos védési hatékonyságot. Pedig enélkül nem lehet győzelemre esélyes csapatot összerakni. Az extra teljesítményhez – ilyet is többet láttunk az Eb-n – bőven negyven százalék fölé kell érni.
– A támadójátékunkról és a taktikánkról mit gondol?
– Nem lehet tökéletes, ha nem alapozzuk meg hatékony védekezéssel. Ezt minden tréner tudja és hangoztatja is. Vagyis az Eb-n nem volt alapunk, amire Vranjes építkezhetett volna.
ÖSSZHANG ÉS PERSZE SOK-SOK MECCS
– Lehet változtatni?
– Kell is! Hasonlattal élve: a nyersanyagok adva vannak a jó ebédhez. Már csak jól kell őket megfőzni. Ugyanakkor azt is tudni kell, hogy rossz alapanyagból sosem lesz finom étel, de a jó nyersanyagokból lehet ehetetlent kotyvasztani.
– Szakács kérdése…
– Szerintem is.
– Milyen lenne az ideális válogatott, amelyben Donát tehetsége is kiteljesedhetne?
– A legfontosabb a játékosok és a csapatrészek összhangja, összeszokottsága. Az Eb-n nem láttam pontos, kidolgozott pár- vagy hármas kapcsolatokat. A fiataloknak legalább negyven-ötven válogatott meccs kell, hogy azt mondhassák, beilleszkedtem a csapatba. Látjuk, merre megy, sőt robog a világ kézilabdája, nekünk a legjobbakkal kell tartanunk. Boldog lennék, ha ehhez Donát is hozzájárulna, mert van hozzá esze, ereje, szorgalma, ambíciója és motivációja.
– Ő lehet a jövő Nagy Lászlója?
– Ez nagyon nehéz kérdés. Nem tudom. De ha biztos tagja lesz a keretnek, egy-két éven belül kiderül.
– Azért reméli?
– Remélem. Biztató, ahogy Lemgóban fejlődik, a Bundesliga jó iskola. A felesége, Berta ugyanúgy mellette áll az álmai megvalósításában, mint mi, a szülei. A családban minden fontos kérdést megbeszélünk.
– Így volt, amikor önt felkérték parlamenti képviselőjelöltnek?
– Igen, ezt is megbeszéltük, mielőtt igent mondtam a Fidesz-KDNP felkérésére, hogy áprilisban méressem meg magam Csongrád megye 1. számú választókörzetében. Szegedi vagyok, rengeteget köszönhetek a városnak, amelynek képviselete nagyon megtisztelő feladat lenne. A sporttól, a kézilabdától azonban sosem szakadnék el, és ha nem baj, egyelőre inkább erről beszélnék.
KÖTELEZŐ KIJUTNI A VB-RE, EZ NEM KÉRDÉS
– A továbbjutásról ritkán mondják ki, hogy kötelező, inkább azt halljuk, hogy szeretnénk, ez az álmunk… Pedig most tényleg kötelező. Ha nem jutnánk ki, ugyanott lennénk, mint négy évvel ezelőtt, amikor szintén a szlovénokkal találkoztunk, és nem jutottunk tovább. A 2020-as Európa-bajnokságon helyet szerezni az olimpiai selejtező mezőnyébe, hát az borzalmasan nehéz lenne. Láttuk, tapasztaltuk ezt két évvel ezelőtt Lengyelországban az Eb-n. A szlovénok ellen most nem rossz az esélyünk, kaphattunk volna sokkal acélosabb ellenfelet is. De ne feledjük, ők ugyanígy gondolkodnak, fenik a kést júniusra.