Női kézi: távozik a DVSC szlovén vezetőedzője

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.01.04. 18:56
null
Tone Tiselj január 10-én búcsúzhat el a debreceni közönségtől (Fotó: dvsckezilabda.hu)
Két év és egy hónap után távozik a DVSC-TVP női kézilabdacsapatának vezetőedzői posztjáról és a klubtól Tone Tiselj – adta hírül a debreceni klub honlapja.

 

 

A klubhonlap tájékoztatása szerint az 56 éves szlovén szakember azért döntött a klubvezetőséggel egyetértésben a szerződés közös megegyezéssel történő megszüntetéséről, mert már nem volt meg az edző és a csapat közötti összhang, amely a korábbi sikereket inspirálta.

Szombaton a Ferencváros elleni idegenbeli meccsen még Tone Tiselj ül a kispadon, de hétfőtől már Vida Gergő irányítja az edzéseket – olvasható a dvsckezilabda.hu-n. Az eddig az utánpótlásban dolgozó magyar tréner a szezon végéig kapott megbízást, a szakmai stáb többi tagja folytatja a munkáját. Tiseljt a Vasas elleni hazai bajnoki mérkőzés után (január 10., szerda) búcsúztatják el.

Tiselj a kétezres évek első felében érte el edzői pályája legnagyobb sikereit. A Krim Ljubljana női csapatával 2001-ben és 2003-ban megnyerte a Bajnokok Ligáját, míg a szlovén férfiválogatottal ezüstérmes lett a 2004-es Európa-bajnokságon.

Legfrissebb hírek

Gulyás István: Az edzőség több mint hivatás

Utánpótlássport
2025.02.28. 18:44

Kézilabda: jó helyen vannak az ASI-ban az angyalföldi reménységek

Utánpótlássport
2025.02.22. 17:30

Kézilabda: „Rohanunk, de hova?” – kerekasztalnál az akadémiai vezetők

Utánpótlássport
2025.02.20. 19:57

Kézilabda: A mában a jövőt kell látni – Hajdu János

Utánpótlássport
2025.02.14. 16:14

Kézilabda: az ifjúságiak is „betörtek” a férfi NB I-be

Utánpótlássport
2025.02.10. 09:07

Kézi: megrángatta az oroszlánok bajszát a Kisvárda U20-as női csapata

Utánpótlássport
2025.02.08. 13:52

Kézi: hibátlan Pádár Ildikó vezetésével az FTC U16-os leánycsapata

Utánpótlássport
2025.02.07. 15:50

Kézi: első kozármislenyiként lett juniorválogatott Bernhardt Panna

Utánpótlássport
2025.02.02. 08:57
Ezek is érdekelhetik