Női kézi: csatlakozott társaihoz, már játszhat Tomori

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.12.29. 10:50
Tomori Zsuzsanna, a Győri Audi ETO KC játékosa felépült októberi sérüléséből, a hétvégén pedig már a csapat rendelkezésére állhat – adta hírül a győri kézilabdaklub honlapja.

Mint ismert, az átlövő térde október elején, a Fehéroroszországban játszott Európa-bajnoki selejtezőn sérült meg, ami miatt meg is kellett műteni Tomori Zsuzsannát.a Fehéroroszországban játszott Európa-bajnoki selejtezőn sérült meg, ami miatt meg is kellett műteni Tomori Zsuzsannát.

A zöld-fehérek most arról számoltak be, hogy a 30 éves játékos felépült a sérülésből, s akár már az együttes szombati bajnokiján pályára léphet.

„Nagyon örülök, hogy problémamentesen, rendben haladt a térdsérülésemet követő rehabilitáció, s hogy végre csatlakozni tudtam a többiekhez. A mai tréningre mindenki visszaérkezett Győrbe (a sérülteket leszámítva), és készülünk az előttünk álló újabb kihívásokra. A térdem szerencsére egyre jobban bírja a terhelést, remélem, hogy a játékba is hasonlóan gyorsan sikerül visszailleszkednem, késznek érzem magam a feladatra. Szombaton utazom is a csapattal Kecskemétre, remélem, kapok is játéklehetőséget” – vélekedett Tomori.

 

Legfrissebb hírek

Női kézilabda: felkészülési mérkőzésen győzött az ETO, az FTC és a DVSC

Kézilabda
18 órája

Nagy változás a Győri ETO-nál, távozik a sportvezető

Kézilabda
2025.07.31. 11:51

Győri-Lukács Viktória elárulta, már a négyes döntő alatt várandós volt

Kézilabda
2025.07.30. 19:01

A Győri ETO edzője az anyai örömök előtt állókról: Tudtam a szándékukról, ezért is „igazoltuk túl” magunkat

Kézilabda
2025.07.29. 09:04

Szemerey Zsófi hazatért, és három trófeát nyerne az ETO-val

Kézilabda
2025.07.25. 19:24

Ikreket vár Győri-Lukács Viktória, kihagyja a vb-t és a következő idényt

Kézilabda
2025.07.25. 11:48

Októberben Győr–FTC, novemberben Szeged–Veszprém – itt a női és férfi kézilabda NB I TELJES SORSOLÁSA!

Kézilabda
2025.07.24. 11:32

Egy meccset játszana újra Andrea Lekics, aki mindig szórakoztatni akarta a szurkolókat

Kézilabda
2025.07.22. 11:07
Ezek is érdekelhetik