Kézilabda: Pálmarsson rekordösszegért igazolt Barcelonába – hivatalos

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.10.23. 10:08
null
Aron Pálmarsson (középen) most már egy célért küzdhet Cédric Sorhaindóval és Viran Morrosszal (Fotó: AFP)
Megállapodott a Telekom Veszprém és az FC Barcelona férfi kézilabdacsapata Aron Pálmarsson átigazolásáról, a magyar bajnok hivatalos honlapja szerint a spanyolok rekordösszegű kártérítést fizettek az izlandi játékosért.

 

Aron Pálmarsson a szezon első tréningje előtt üzenetben értesítette Ljubomir Vranjes edzőt, hogy edzés helyett inkább hazautazik Izlandra. A csapat új szakvezetője azonnal jelezte, nem tart igényt a játékosra, míg a Veszprém Handball Team Zrt. a lépést súlyos szerződésszegésnek minősítette, felbontotta a sportoló szerződését és fegyelmi eljárást indított ellene a Magyar Kézilabda-szövetségnél.

A klub hivatalos honlapja szerint mivel Aron Pálmarssont 2018. július 1-től amúgy is az FC Barcelonához kötötte megállapodása, David Barrufet sportigazgató jelezte, „a klub hajlandó lenne Aron Pálmarsson helyett kártérítést fizetni a Veszprém Handball Team Zrt.-nek, amennyiben utóbbi hozzájárul ahhoz, hogy a játékos még ebben az idényben pályára léphessen a katalán csapat színeiben”.

A portál szerint a napokban a Barcelona kifizette a rekordösszegű kártérítést, a veszprémiek pedig kezdeményezték a fegyelmi eljárás megszüntetését, és hozzájárultak ahhoz, hogy a Magyar Kézilabda-szövetség átadja Pálmarsson játékjogát a spanyoloknak.

Sajtóhírek szerint a magyar klub állítólag egymillió eurót kért érte, a spanyol sajtóban ugyancsak 700 ezer és egymillió euró közötti összegről írtak.

„A két klub közti megállapodás titoktartásra kötelezi a feleket a kártérítés összegét illetően, amely egyébként jelentősen meghaladja a különböző médiumokban megjelent összeget” – olvasható a Veszprém közleményében.

Nem sokkal később a Barcelona is bejelentette Pálmarsson érkezését. A 27 éves játékos 2021 nyaráig írt alá új csapatához.

„Azt hiszem, amikor tizenöt évesen az első igazi interjúmat adtam, azt mondtam, hogy a Barcelona az álmaim klubja” – nyilatkozta Pálmarsson néhány hónapja, amikor az első komolyabb hírek felröppentek a katalánokhoz igazolásáról. Nos, az álma valóra vált.

NOVEMBERBEN VISSZATÉRHET MAGYARORSZÁGRA
A Barcelonának október 31-ig kell regisztrálnia Pálmarssont az EHF-nél, ebben az esetben az izlandi már a következő fordulóban pályára léphet a Bajnokok Ligájában. A Mol-Pick Szeged november 19-én fogadja a katalán csapatot.

 

Legfrissebb hírek

Az Alavés hajrágóllal győzte le a Levantét

Spanyol labdarúgás
23 órája

Két mallorcai piros, három barcelonai gól, a címvédő könnyed győzelemmel kezdte a La Liga új idényét

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 21:33

Marcus Rashfordot és Joan Garcíát regisztrálta az FC Barcelona

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 13:46

Felkészülés: az Al-Ahli legyőzésével döntős a Veszprém Dobojban

Kézilabda
2025.08.15. 22:11

Mindkét madridi óriás erősödött, de vajon ez elég-e a Barcelona megállításához?

Spanyol labdarúgás
2025.08.15. 17:38

A Real Madrid Xabi Alonso vezetésével vágna vissza a Barcelonának

Spanyol labdarúgás
2025.08.15. 08:40

Egy lépésre a Barcelona attól, hogy az Egyesült Államokban játsszon La Liga-meccset

Spanyol labdarúgás
2025.08.11. 10:24

Lamine Yamal és Fermín López is duplázott, a Barcelona nyerte meg a 60. Joan Gamper-kupát

Spanyol labdarúgás
2025.08.10. 23:00
Ezek is érdekelhetik