Férfi kézi NB I: véget ért az FTC-játékos szezonja

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.10.30. 13:25
null
Hosszú kihagyás vár Mikita Bencére (Fotó: fradi.hu)
A Ferencváros férfi kézilabdacsapatának egyik legtehetségesebb játékosa, Mikita Bence már nem játszhat a mostani szezonban, mivel súlyos térdsérülést szenvedett a Tatabánya elleni bajnokin – adta hírül a fradi.hu.

 

A 19 éves villámgyors irányító – akit a nyáron szerződtetett az FTC a NEKA-tól – kezdett beilleszkedni a csapatba, egyre többet játszott, behívták a felnőtt B-válogatottba is, ám mielőtt csatlakozhatott volna a nemzeti együtteshez, előtte egy nappal megsérült. Az elülső keresztszalag elszakadt a jobb térdében, szinte biztosan meg kell műteni, így ebben a szezonban már nem léphet pályára.

„Egy szerencsétlen leérkezés miatt ezt az idényt ki kell hagynom, de mindent meg fogok tenni, hogy minél előbb és minél jobb állapotban térhessek vissza. Érzem, hogy a klub és a csapat mögöttem áll, ez rengeteg erőt ad. Hajrá, Fradi!” – mondta Mikita Bence, aki három évvel ezelőtt gyakorlatilag ugyanilyen műtéten esett át a bal térdével, akkor csaknem öt hónapig tartott a felépülése.

Legfrissebb hírek

Kézi: Los Angeles és Brisbane lebeg az ETO-akadémisták szeme előtt

Utánpótlássport
2025.09.06. 21:04

77 gólos meccsen nyert a Veszprém Budakalászon

Kézilabda
2025.09.06. 18:37

Nagy csatában verte meg az ETO a Csurgót a férfi kézi NB I-ben

Kézilabda
2025.09.05. 19:31

Férfi kézilabda NB I: háromgólos komlói siker a NEKA ellen

Kézilabda
2025.09.04. 20:14

Az NB I után a Bajnokok Ligájában is jól rajtolna a Debrecen

Kézilabda
2025.09.04. 08:22

A DVSC Fehérváron, az FTC otthon a Mosonmagyaróvár ellen nyert simán a női kézi NB I-ben

Kézilabda
2025.09.03. 19:49

Minden labdáért nagyon kell küzdeni komlói mezben

Kézilabda
2025.09.03. 13:37

A nyolcadik hely az újonc Budai Farkasok célja a férfi kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2025.09.03. 11:02
Ezek is érdekelhetik