Férfi kézi BL: a jövőben is indulhat két magyar csapat

Vágólapra másolva!
2017.10.25. 09:53
Van esély arra, hogy a 2020-ban sorra kerülő létszámcsökkentés után is két magyar csapat szerepeljen a férfi kézilabda Bajnokok Ligájában.

Az európai szövetség (EHF) pénteken jelentette be, hogy az új rendszerben a nyolc legerősebb nemzeti bajnokság aranyérmese és további négy csapat alkotná a mezőnyt. A két hatos csoportból négy-négy együttes jutna a negyeddöntőbe.

Az M1 aktuális csatornán szerdán reggel Horváth Gabriella, az EHF végrehajtó bizottságának tagja elmondta, a változtatások véglegesnek tűnnek, azokat a klubok is elfogadták, azt viszont még nem lehet biztosan tudni, hogy 12, 14, vagy 16 csapatos lesz-e a csoportkör.

Hozzátette: a kontinentális szervezet marketingokok miatt ment el ebbe az irányba, hiszen így a televíziók várhatóan sokkal több jó színvonalú mérkőzést tudnak majd műsorra tűzni.

A sportvezető hangsúlyozta, hogy a nem bajnokcsapatok számára fenntartott helyekre minden esetben pályázni lehet majd. A sportszakmai rész mellett a marketingtevékenység is fontos szempont lesz, hiszen a „terméképítésnek” is meg kell felelni.

„Bízom benne, hogy lesz köztük magyar csapat is. Ezért a legtöbbet a klub tehet, egyrészt lobbi útján, másrészt a teljesítményével, és azzal, ahogyan a saját csapatát felépíti” – fogalmazott Horváth Gabriella.

Jelenleg a magyar bajnok és 2. helyezett szerepelhet a BL csoportkörében. A BL-ben a Telekom Veszprém legutóbb bronzérmes lett, a Mol-Pick Szeged pedig a negyeddöntőig jutott.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik