Bundagyanú: kilencre nőtt a gyanúsítottak száma a kézilabdaügyben

Vágólapra másolva!
2017.09.20. 10:28
Újabb három személyt hallgatott ki gyanúsítottként a Budapesti Nyomozó Ügyészség a kézilabda-mérkőzésekkel kapcsolatos vesztegetés miatt indított nyomozása során, ezzel a gyanúsítottak száma kilencre nőtt.

A Fővárosi Főügyészség a MTI-ez eljuttatott szerdai közleményben azt írja, hogy a „jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint egyes klubcsapatok vezetői, illetve edzői a mérkőzések eredményének befolyásolása érdekében kínáltak fel jogtalan előnyt (alkalmanként több százezer forintot), amit az érintett játékvezetők elfogadtak”.

A hivatal június 7-én több helyszínen tartott házkutatást, melynek során okiratokat és egyéb tárgyi bizonyítékokat foglalt le, és hat személyt hallgatott ki gyanúsítottként, most pedig újabb hármat. Az ügyészség tájékoztatásából kiderül: négy játékvezető, két csapatedző, két klubelnök és a Magyar Kézilabda-szövetség (MKSZ) egyik tisztségviselője gyanúsított. Mindannyian szabadlábon védekezhetnek.

A nyomozás jelenlegi határideje november 23., de ez meghosszabbítható.

Az MKSZ a júniusi házkutatásokat követően kiadott közleményében többek között azt írta, hogy a sportágban régóta közszájon forgó szóbeszéd szerint egyes, jellemzően a kieséstől fenyegetett klubok kérésére a játékvezetők alkalmanként befolyásolhatták a mérkőzések végkimenetelét.

Ezt Kocsis Máté elnök jelezte a rendvédelmi szerveknek, és kérte közbenjárásukat az ügy tisztázása érdekében.

A kézilabda-szövetség minden megengedett eszközzel élne a megtisztulás érdekében.

 

Legfrissebb hírek

Gyász: elhunyt a női kézilabda-válogatott egykori kapitánya, Szabó István

Kézilabda
2025.07.17. 16:57

Megkapta az engedélyt, mégsem biztos, hogy indul az NB I/B-ben Éles József csapata

Kézilabda
2025.07.17. 08:02

Bundázás miatt tíz év eltiltást kapott a montenegrói FK Arszenal Tivat

Minden más foci
2025.07.16. 18:24

MKSZ-podcast: „Most arattuk le az első gyümölcsöt”

Kézilabda
2025.07.11. 15:18

Golovin Vlagyimir az U19-es Eb-ről: Aki kötelező éremszerzésről beszél, az nincs igazán képben

Kézilabda
2025.07.09. 12:48

Fejlövés, kezdődobás, lépésszabály – új szabályokat vezettek be a kézilabdában

Kézilabda
2025.07.03. 14:18

Pálinger Katalin: Örömteli, hogy a BL-négyes döntő neve összeforrt Budapesttel

Kézilabda
2025.06.03. 14:58

Jövőre visszatér a kézilabdázók szuperkupa-mérkőzése

Kézilabda
2025.06.03. 12:33
Ezek is érdekelhetik