Pofon, magunknak – Bálint Mátyás jegyzete

„Nem nőnek a fák az égig, bajtársam. Büszkeségnek gyász az ára. Ikarosz elégette szárnyait. Az ember gigász akarna lenni, barátom, pedig csak egy darab szar. Nem szabad hinni a véletlenben, jobb, ha reggel és este is felpofozzuk magunkat, hogy el ne felejtsük, hogy az óvatosság sohase fölösleges, és hogy jóból is megárt a sok.”
– Jaroslav Hásek: Svejk, a derék katona –

És eljöve kétezer-tizenhét június hetedike, amidőn a magyar kézilabdázás reggel és este is felpofozta magát. Végre. És most gondoljunk mindannyian kéjes kárörömmel azokra a játékvezetőkre és klubvezetőkre (esetleg játékosokra is), akiknek a létezése egyelőre büntetőjogilag nem alátámasztott, cserébe számos szégyenteljes, de bizonyíthatatlan és leírhatatlan történet szól róluk évek óta. És közülük is főleg azokra gondoljunk boldog elégtétellel a szívünkben, akik most épp az ötödik fröccsbe bámulva ülnek szótlanul a konyhában, és minden telefonhívásra összerezzennek.

– Jaroslav Hásek: Svejk, a derék katona –

És eljöve kétezer-tizenhét június hetedike, amidőn a magyar kézilabdázás reggel és este is felpofozta magát. Végre. És most gondoljunk mindannyian kéjes kárörömmel azokra a játékvezetőkre és klubvezetőkre (esetleg játékosokra is), akiknek a létezése egyelőre büntetőjogilag nem alátámasztott, cserébe számos szégyenteljes, de bizonyíthatatlan és leírhatatlan történet szól róluk évek óta. És közülük is főleg azokra gondoljunk boldog elégtétellel a szívünkben, akik most épp az ötödik fröccsbe bámulva ülnek szótlanul a konyhában, és minden telefonhívásra összerezzennek.

Halló, srácok, itt a valóság! Mi a helyzet? Emlékeztek, milyen volt, amikor még nagyon is vártátok a hívásokat a meccs előtt? Vagy amikor ti hívtátok a havert, amikor megláttátok, ki fújja a meccseteket? Amikor még nem a büntetési tételen töprengtetek, hanem a tarifán, már a pártatlan játékvezetésért is apróbb szívességeket kérve/ígérve virágnyelven? Beszélgessünk a csomagtartókba tett szatyrokról? A hivatalos játékvezetői díj mértékéhez képest furán megvastagodott borítékokról? Azokról az időkről, amikor még ti mosolyogtatok olyan kajánul a harmadik, ugyanabba az irányba megítélt véleményes belemenés után, ahogyan most az ártatlan többség mosolyog rajtatok? Arról, mikor még azt hittétek, hogy senki sem fogja tudni rátok bizonyítani, mit műveltek, mert a rengeteg szubjektív megítélésen alapuló játékhelyzet miatt nagyjából észrevétlenül elcsalható sportág a tiétek?

Tudjátok jól, mi a tiétek – és az nem ez a sportág. Ez a sportág azoké, akik a fejüket fogták, amikor visszanézték a mérkőzéseket. Azoké, akik helyettetek szégyenkeztek, amikor minden páros héten egy jól fizető döntetlennel végződött a meccsetek. Azoké, akiknek az állása, egzisztenciája, szakmai előmenetele, hitele múlott a kapzsiságotokon és gátlástalanságotokon. Azoké, akiket semmibe vettetek, mert azt hittétek, érinthetetlenek vagytok.

Fiúk, baj van! Mégsem vagytok érinthetetlenek.

Mi? Tessék? Egy pillanat türelmet!

Igen, bocsánat, most szóltak, hogy talán ez mind meg se történt, és a magyar kézilabdában mindenki tiszta, mint a Patyolatból épp kihozott lepedőbe csavart báránykára hullott hó. Felőlem… Annál jobb! Akkor csak ragassza ki ezt a pár sort a hűtőre, akit érint, hogy ha meglegyintené a kísértés, bevillanjon, hogy nem éri meg. Ha más hozadéka nem lesz ennek az ügynek, mint hogy megkeményítse a könnyebben hajló gerinceket, már megérte.