Női kézi NB I: tíz játékos távozik Budaörsről

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.06.12. 11:34
null
Az ünnepélyes idényzáró egy pillanata (Fotó: budaorshandball.hu)
Tíz játékost búcsúztatott el a női kézilabda NB I 11. helyén végző, bravúrral felérő bennmaradását a bajnokság hajrájában biztossá tevő Budaörs Handball a klub hétvégi ünnepélyes idényzáróján.

 

A három kapus, Andrási Brigitta, Györkös Rebeka és Schneck Réka, valamint Hatala Virág, Kamuti Réka, Ivanics Dóra, Karalyos Orsolya, Horváth Bernadett, Kovács Alexandra és Oláh Kyra más klubban folytatja pályafutását – rögzítették hivatalos honlapjukon a budaörsiek. Karalyos és Andrási szerződtetését már bejelentette az újonc Kecskemét.

Korábban beszámoltunk róla: a csapat két rutinos kulcsjátékosa, a válogatott Pálos-Bognár Barbara és Hornyák Ágnes meghosszabbította szerződését, ők a következő szezonban is Budaörsön játszanak.

„Nagyon büszke vagyok az összes játékosunkra és vezetőikre az elvégzett munkáért, az elért eredményekért – mondta hétvégi évértékelőjében Kálóczi Imre, a Budaörs Handball társadalmi elnöke. – 2011 nyarán eldöntöttük, hogy szeretnénk példaképeket állítani a gyerekek elé. Egy olyan csapat versenyeztetését terveztük, amelynek jó érzés szurkolni, amely mellé büszkén odaállhat bármelyik szponzor, szurkoló, az egész város. Felnőtt csapatunk idei teljesítménye a korábbi évekéin is túltesz, a lányok példát mutattak küzdeni tudásból, alázatból, szorgalomból és becsületből.”

A vetélytársaknál kisebb költségvetésből dolgozó, az NB I-ben egyedüliként csak magyar játékosokkal felálló budaörsiek társadalmi elnöke hozzátette:

„Egy NB I-es csapat létjogosultsága minimum megkérdőjelezhető lenne, ha üres lelátók előtt játszanánk. Büszke vagyok, hogy a magyar sportszervezetek között a Budaörs Handball átlagos nézőszáma megelőz számos első osztályú kézilabda, vízilabda, vagy akár NB I-es labdarúgócsapatot, ezért hálával tartozunk fáradhatatlan szurkolóinknak.”

Legfrissebb hírek

Szemerey Zsófi hazatért, és három trófeát nyerne az ETO-val

Kézilabda
Tegnap, 19:24

Októberben Győr–FTC, novemberben Szeged–Veszprém – itt a női és férfi kézilabda NB I TELJES SORSOLÁSA!

Kézilabda
2025.07.24. 11:32

Kézilabda: Sokat tanultunk az U19-es Eb-n – Bohus Beáta

Utánpótlássport
2025.07.23. 09:06

Az Alba Fehérvár a stabil középmezőnyt célozza meg a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2025.07.22. 15:08

Az Orosz Kézilabda-szövetség csapatainak nemzetközi visszatérésére számít

Kézilabda
2025.07.20. 12:31

Arany Rebeka: Jó érzés hazatérni a Vasashoz

Kézilabda
2025.07.20. 11:38

Kézilabda: kikapott az U19-es leányválogatott Montenegrótól az Eb-n

Utánpótlássport
2025.07.18. 21:21

Kézi: kikaptak, de így is Eb-negyeddöntősök az U19-es magyar lányok

Utánpótlássport
2025.07.15. 21:17
Ezek is érdekelhetik