„Mindent elértem, amire vágytam” – a BL-győztes átlövő kalandos útja

KELLETT EGY KIS RÁBESZÉLÉS

Soós Viktória is azok közé tartozik, akiknek nem egyenesen vezetett az útjuk a kézilabdapályára. Pedig szülővárosában, Debrecenben a sportág nagy népszerűségnek örvendett, mégis kellett egy kis unszolás, hogy egyáltalán kipróbálja a játékot.

„Nem volt élsportoló a családunkban, így nyomás sem volt rajtam arra vonatkozóan, hogy sportoljak valamit – kezdte a Nemzeti Sport Online-nak Soós Viktória. – Kamaszkoromban nagyon erős volt Debrecenben az iskolai kiválasztás, minden évben járták a sulikat és gyűjtötték a tehetséges gyerekeket. Engem azonban nem érdekelt különösebben, a válogatóra is csak a barátnőm miatt mentem el, miután addig győzködött, hogy beadtam a derekamat. Ekkor éreztem először magamban a versenyszellemet, hogy milyen jó lenne bekerülni a csapatba, pedig előtte még kézilabdameccsen sem jártam. Jó voltam futásban, és nagyot tudtam dobni, ráadásul balkezes voltam, így engem is felvettek.”

A felső tagozatot már a Hunyadiban kezdte el, ahová több, később ismertté vált sportoló, például a labdarúgó Tőzsér Dániel vagy a szintén kézilabdázó Szűcs Gabriella is járt. A szülei először nagyon féltettek, mert a város másik felére kellett átjárnia, de miután látták, mennyire megszerette a kézilabdát, teljes mellszélességgel támogatták.

„Elsősorban a közösség miatt tetszett, de azért sikerélményeim is voltak. Diákolimpiákat nyertünk, és a korosztályos válogatottakba is mindig behívtak. Óriási élmény volt, hogy külföldi tornákon szerepelhettünk, előtte nem igazán hagytam el az országot. Tizennégy-tizenöt éves koromtól már a felnőttek között edzettem, és az NB I/B-ben is pályára léptem.”

Aztán 18 évesen jött az első komoly térdsérülése. [„Abban a pillanatban azt hittem, vége mindennek. Utána átértékeltem magamban a helyzetem.”] Szóba került, hogy a nagybátyja közbenjárásával felmegy Pestre, és elkezdi a katonai főiskolát, de maradt a Lokiban.

„Éppen a sérülésből lábadoztam, amikor új edző jött a csapathoz, aki kijelentette, egy nyaram van arra, hogy bizonyítsak. Ezután nagyon összekaptam magamat, plusz munkát is végeztem, aminek meglett az eredménye, mert újra egyre jobban ment a játék.”

MÉGIS ELHAGYTA DEBRECENT

Bár voltak már előtte is megkeresései, 2006-ig maradt szülővárosában, és akkor is csak a kényszer bírta rá a váltásra.

„Németh András már egész fiatalon hívott a Fradiba, de akkor még nemet mondtam, mert tényleg úgy képzeltem el, hogy Debrecenben játszok az egész karrierem során. Eszembe sem jutott volna eligazolni, ha nem jön egy olyan idény, amikor nem számítanak rám. Ha tudtam volna előre, hogy így lesz, jobb lett volna hamarabb elkezdeni a közös munkát Andrással.”

Merthogy csinálhatott bármit, nem került pályára a Lokiban, ez annyira kiborította, hogy sokszor sírva ment haza a csarnokból. Ezek után nem volt meglepő, hogy egyből igent mondott a Fradinak.

A népligetieknél az első, bajnoki címmel záruló évben olyanokkal szerepelhetett együtt, mint Kirsner Erika vagy Tóth Tímea, de igazából csak néhány jól sikerült meccsre emlékszik vissza. Ráadásul fizetési gondok is jelentkeztek, majd Németh Andrásék a Hypóhoz távoztak, Soós meg ottmaradt a fiatalokkal. Összességében nem tudta kihozni a maximumot abból a két idényből, majd az akkori párja, a szintén kézilabdázó Rédei István miatt visszament Debrecenbe.

„Kicsit háttérbe helyeztem a kézilabdát, de boldog voltam, ezért szinte törvényszerű volt, hogy valami történni fog. Így is lett, újra elszakadt a keresztszalagom… Ha viszont azt nézem, államvizsga és esküvő előtt álltam, még jókor is jött a hosszú kihagyás. Közben Pisti kapott egy jó ajánlatot a spanyol Arratétól, és nekem is ígéretem volt arra, hogy San Sebastiánba igazolhatok.”

„Amikor kimentünk, kiderült, valójában nem várt rám a csapat. Ott voltam augusztusban klub nélkül, végül egy ismerősöm ismerőse révén kerültem el a másodosztályú Barakaldóhoz. Aranyos lányok alkották az együttest, de abszolút nem profi szinten űzték a játékot. Igazán a heti három edzésre sem volt kedvem lejárni, szerencsére jött a spanyol válogatottat is hosszan irányító Jorge Duenas, aki sokat segített nekem. Nem tudott mindig ott lenni a klubnál, de rengeteget köszönhetek neki.”

RÁJÖTT, MÉG VANNAK CÉLJAI A KÉZILABDÁVAL

Spanyolországba már úgy ment ki a Sóska becenévre hallgató átlövő, hogy elfogadta a korlátait, hogy belőle nem lesz kiemelkedő játékos. Ezzel együtt is bosszantó volt, hogy nem jött össze a beígért első osztályú lehetőség, a helyzetre jellemző volt, hogy egy időben az is felmerült, elmegy az egyik helyi szállodába dolgozni, de nem vették fel, akkora volt a túljelentkezés. Ezzel együtt jól érezték magukat az ibériai országban, csak közben egyre inkább szöget ütött a fejében egy gondolat.

„Spanyolország gyönyörű, olyan volt az az egy év, mintha hosszú nyaraláson lettünk volna, de közben erősödött bennem az érzés, hogy valami többet szeretnék még a kézilabdától. Volt aláírt szerződésem a spanyol csapattal, de szinte az egész szezonban nem kaptam fizetést, egy év után meguntam és hazajöttem. A párom is támogatta, mert úgy gondolta, a legtöbb hazai csapatban még tudnék játszani.”

Korábbi ferencvárosi csapattársa, Lucia Uhráková vetette fel neki, mi lenne, ha megkeresné Németh Andrást, aki éppen Vácon edzősködött.

„Ez már a felkészülés előtti hetekben történt. Nagy bátorság kellett hozzá, hogy felhívjam, de megtettem, ő pedig elmondta, már csak egy jobbszélsőre van szükségük. Ám az végül nem jött össze, így elmehettem Vácra. Olyan alapozást még nem éltem át, alig bírtam felmenni a lépcsőn. Meglátszódott, hogy Spanyolországban mennyire leeresztettem, de szépen sikerült visszajönnöm. Keményen dolgoztam, hogy megháláljam az Andrástól kapott esélyt, az utolsót arra, hogy még kézilabdázó legyek.”

Ezek után egyértelmű volt, hogy a Hypóhoz is követi a szakembert, az osztrákoknál töltött egy szezon alatt megtapasztalta, milyen egy valódi profi csapat. 2012-ben aztán még komolyabb ugrás következett a karrierjében.

ÉLETE LEHETŐSÉGÉT KAPTA MEG

Merthogy megkereste a Győri ETO, amely éppen azon a nyáron szerződtette Ambros Martínt a kispadjára.

„Nagyon sokat gondolkodtam azon, elfogadjam-e a Győr ajánlatát, mert féltem attól, hogy mennyi szerepet kapok a csapatban. Németh András győzött meg azzal, hogy ilyen lehetőségem nem lesz még egyszer az életben.”

Az átigazolásban az is motiválta, hogy közel lehet Rédeihez, aki előtte Tatabányán játszott. De közben úgy alakult, hogy ő Franciaországban kötött ki, amely után az útjaik is elváltak egymástól.

„Az első győri szezonom viszonylag jól sikerült, a Larvik elleni idegenbeli BL-középdöntős meccsen például kiugróan ment a játék, hat gólt lőttem a norvégoknak. A BL-siker olyan euforikus érzést okozott, hogy azt nem lehet igazán elmondani. A lefújástól teljes képszakadás volt, csak a rengeteg emberre emlékszem. Biztos benne volt, hogy a Győr már nagyon régóta várt a nemzetközi kupagyőzelemre. Bár sok különféle nemzetiségű játékos alkotta a csapatot, nagyon összetartó közösséget alkottunk. Ennek is fontos része volt az eredményekben.”

BÖHN SZÁRNYAKAT ADOTT SOÓSNAK ÉS A VÁLOGATOTTNAK

Soós 2011 novemberében, a Románia elleni mérkőzésen mutatkozott be a felnőttválogatottban, amellyel egy évvel később, a szerbiai Európa-bajnokságon érte el a legnagyobb sikerét. Ki ne emlékezne arra, hogy a 2014 februárjában leukémiában elhunyt Karl Erik Böhn vezette együttes egészen a bronzéremig menetelt – ebben elévülhetetlen érdemei voltak a mindenki által kedvelt norvég edzőnek.

„KEB annyira jó ember volt, és annyi újat tanított nekünk – mondta Soós láthatóan elérzékenyülve. – Természetes, hogy a csapatok eredménykényszer alatt játszanak, de megmutatta, hogy közben mennyire lehet élvezni az egészet. Nem éltünk vissza a jóságával, bizalmával, inkább többekben is átszakadtak a gátak. Megéreztük, hogyan lehet egyszerre lazán és jól játszani. Mindenben a pozitívumot látta és azt emelte ki. Előtte még nem ismertem olyan embert, aki ennyire szerette volna az életet.”

Böhn Soósból is elő tudta hozni ezt a felszabadult játékot, amire a legjobb példa a szerbek ellen vívott bronzmérkőzés, amelyen kilenc gólt lőtt a hazai csapatnak.

„Ilyen fontos tétmeccsen előtte és azóta sem játszottam ennyire jól, mondhatjuk, hogy életem meccse volt. De minden szempontból emlékezetes volt az az Európa-bajnokság, a csapat nagyon együtt volt, így tudtuk elérni ezt a szép helyezést. A bronzérem és az első BL-győzelem a legkedvesebb a számomra. Nem tudnék közöttük igazán különbséget tenni.”

Adta magát a kérdés, vajon miért nem láthattuk tőle többször ezt a formát, mit kellett volna hozzá máshogy csinálnia?

„Azt hiszem, nagyon szertelen voltam, mai fejjel sok fontos részletre jobban odafigyelnék. Így is jól alakult a sorsom, de még komolyabban is vehettem volna a kézilabdát. Ha a balkáni játékosokra jellemző törtetésből és akarásból csak egy kicsi is meglett volna bennem, jobban boldogultam volna. Én az életben az a mindenkit előre engedő típus vagyok. Lehet, hogy az edzésen kiadtam magamból mindent, de a meccseken hiányzott egy kis csibészség. Világéletemben olyan kicsi volt az önbizalmam, hogy csak ritkán tudtam megmutatni a valódi tudásomat. Mellém mindig kellett egy olyan edző, mint amilyen KEB volt, vagy Andrást is mondhatnám, aki segítette belőlem kihozni a maximumot. Sajnos ezekre egyedül nem voltam képes. Biztos vannak rá technikák, ha újrakezdeném, ezen mindenképpen többet dolgoznék.”

MINDENT ELÉRT, AMIRE VÁGYOTT

A második, szintén BL-győzelemmel végződő szezonjában Katarina Bulatovics mellett már nem sok lehetőséget kapott, majd egy szezonra még visszatért a Fradihoz, és 2015-ben újra bajnoki címet ünnepelhetett a fővárosi zöld-fehérekkel. Ekkor vették ki a térdéből a tíz éve benne levő csavart, az idény második felét már úgy csinálta végig, hogy a szombati meccs után nem tudott edzeni, úgy bedagadt a lába.

A pályán kívül viszont jól alakult a sorsa, jelenleg is boldog kapcsolatban él Jáky-Szabó Gergely televíziós riporterrel és műsorvezetővel. „Ha nem jövök vissza Budapestre, valószínűleg nem találkoztam volna újra Gergővel, akivel régebbről ismertük egymást. Már az elején egyértelműnek tűnt, hogy együtt leszünk. Fél év múlva megkérte a kezemet, egy év után összeházasodtunk.”

Az utóbbi két évet Vácon töltötte, de igazából már az első szezon után úgy kellett rábeszélni a folytatásra.

„Tavaly nyáron már szó volt arról, hogy abbahagyom, de aztán egy évet még ráhúztam. Most már szilárd az elhatározásom. Élveztem Vácon a kézilabdát, de valamikor tudni kell megálljt parancsolni. Családcentrikus vagyok, és nem leszek már fiatalabb, úgyhogy itt az idő, hogy a civil életemre koncentráljak. A szülés után valószínűleg nem tudnék visszamenni egy komolyabb csapathoz, de alsóbb szinten elképzelhető, hogy még játszani fogok.”

A sok megpróbáltatás ellenére is teljesnek érzi a karrierjét: „Igazából mindent elértem, amire vágytam, csak az olimpiai részvételt sajnálom, az kimaradt a pályafutásomból. A Győr után talán még kipróbálhattam volna magam külföldön egy jó csapatban, a BL-győzelmek után biztos lettek volna lehetőségeim. De akkor meg a magánéletem nem alakult volna ilyen jól.”

A kézilabda tehát egy időre biztosan háttérbe szorul az életében, de emiatt nem csügged, mert határozott elképzelései vannak a jövőre vonatkozóan.

„Tervben van, hogy vállalkozásba fogok, egy magyar franchise-hoz csatlakozom. Ami még érdekelne, az a sportpszichológia vagy a marketing, szerintem sokkal jobban el lehetne adni a női kézilabdát. De ahogy korábban is mondtam, most a családalapítás az elsődleges, és annyit elárulhatok, hogy kilenc hónapot sem kell már várni a keresztelőre…”