Kézilabda bundaügy: minden megengedett eszközzel élne a magyar szövetség

Vágólapra másolva!
2017.06.08. 18:28
Minden racionális és megengedett eszközzel élne a Magyar Kézilabda-szövetség (MKSZ) a megtisztulás érdekében, nyilatkozta csütörtökön Ballai Attila kommunikációs-, PR- és marketingigazgató a sportág szerdán nyilvánosságra hozott bundaügye kapcsán.

„Hosszú idő óta szóbeszéd tárgya, hogy bizonyos mérkőzéseket manipulálnak. De ez nemcsak a magyar kézilabdában van így, hanem a nemzetköziben is, és nemcsak kézilabdában, hanem más sportágakban is” – nyilatkozta az M1 aktuális csatornának.

Ballai hozzátette, az általános megközelítéssel szemben az MKSZ tudni szeretné, mi történt, Kocsis Máté elnök ezért tett bejelentést a hatóságoknak.

A Fővárosi Főügyészség csütörtöki közleménye szerint a nyomozás során szerdán hat személyt hallgattak ki gyanúsítottként vesztegetés bűntettének megalapozott gyanúja miatt az ügyben, de a kommunikációs igazgató nem tudta nevesíteni őket.

Mint elmondta, a szövetség a megtisztulás érdekében készen áll, hogy minden racionális és megengedett eszközzel éljen. „Szándékosan sarkítok, de ha arra van szükség, hogy két nappal, vagy két perccel a meccs előtt derüljön ki, hogy kik vezetik a meccset, akkor akár erről is szó lehet. De bízom benne, hogy nem erre lesz szükség” – nyilatkozta.

Ballai úgy fogalmazott, a több tízezer embert jelentő kézilabdás társadalom tiszta és becsületes.

„Remélem, ha adott esetben kiderül, ki volt az a néhány lókötő, akkor ez bőven elegendő elrettentés lesz” – vélekedett Ballai Attila.

Az MKSZ szerdán közleményben tudatta, hogy a Budapesti Nyomozó Ügyészség munkatársai házkutatást tartottak a szövetség egyik irodájában, és ott dokumentumokat, okiratokat foglaltak le. Az intézkedés oka, hogy a rendelkezésre álló adatok alapján vesztegetés és vesztegetés elfogadása bűntettének gyanúja vetődött fel.

A kézilabdában régóta közszájon forgó híresztelések szerint egyes, jellemzően a kieséstől fenyegetett klubok kérésére a játékvezetők alkalmanként befolyásolhatták a mérkőzések végkimenetelét.

Legfrissebb hírek

Kézilabda: teher alatt nőnek, de nem elegen

Utánpótlássport
5 órája

Kézilabda: a serdülő és a junior fiúk is kikaptak felkészülési meccsen

Utánpótlássport
Tegnap, 17:58

Kézilabda: nagy utat tett meg a női NB I-be visszajutó NEKA

Utánpótlássport
2025.05.06. 19:47

Kézilabda: Siófokon, Portugáliában és Balatonbogláron készülnek a fiúk

Utánpótlássport
2025.05.05. 19:13

Kézilabda: Veszprém–Barcelona az ifjúsági BL négyes döntőjében

Utánpótlássport
2025.05.03. 11:12

Fogadási csalás miatt 11 éves eltiltással sújtották a vb-elődöntős dartsost

Egyéb egyéni
2025.05.01. 11:13

Kézilabda: Fazekas Máténak a vérében a tehetség

Utánpótlássport
2025.05.01. 09:01

Kézi: célegyenesre fordul a fiúk felkészülése a világversenyek előtt

Utánpótlássport
2025.04.28. 14:49
Ezek is érdekelhetik