Kézi BL: az Érd nem, a Tatabánya harcba szállhat a plusz helyért

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.06.12. 18:42
null
Szöllősi Szabolcsék a BL-ben indulnának a következő szezonban (Fotó: Szabó Miklós)
A nőknél és a férfiaknál is eldőlt, hogy mely csapatok pályázhatnak a plusz helyekre a kézilabda Bajnokok Ligája következő szezonjára: az Érdnél korábban kijelentették, hogy az EHF szabályai ellenére megpróbálják kérvényezni az indulást, a most közzétett lista szerint nem szállhatnak harcba érte. 

 

Mint megírtuk, az Európai Kézilabda-szövetségnél (EHF) lehetőség volt jelentkezni plusz Bajnokok Ligája-helyekre, ezt kihasználva az Érd harmadik női magyar csapatként (a Győri Audi ETO és az FTC-Rail Cargo Hungaria mellett) indult volna a legrangosabb európai kupasorozatban. A probléma annyi, hogy bár az EHF szabályai szerint bármely ország csapata jelentkezhetett a pluszhelyekre, ez alól kivételek az aktuális klubrangsorban az első és a második helyen kiemelt nemzetek (Magyarország közelített az első helyezett Dániához), amelyeket alapból két együttes képviselhet, ez alapján pedig az Érd kérelmének elfogadására kicsi volt az esély.

Nos, a magyar csapat végül nem is szállhat harcba az indulásért – ellenben a Tatabánya csapatával a férfiaknál, amely a legalább egy BL-hellyel rendelkező országok 15-ös csoportjába került a kérelmezők listáján.

A 25. Bajnokok Ligája-idényre egyébként rekordszámú klub adta be nevezési kérelmét a férfiaknál, a már biztos résztvevők és a pluszhelyek iránt érdeklődők összesen 43 csapatot tesznek ki – a nőknél ezzel szemben „csak” 25 klub nevezett.

Legfrissebb hírek

A Veszprém 16 év után vereséggel kezdte a férfi kézilabda Bajnokok Ligáját

Kézilabda
2 órája

Vámos Petra vezérletével a Metz legyőzte az Esbjerget a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
2025.09.07. 17:55

Egy góllal nyert a Buducsnoszt otthonában a BL-be visszatérő DVSC

Kézilabda
2025.09.07. 17:34

Kézi: Los Angeles és Brisbane lebeg az ETO-akadémisták szeme előtt

Utánpótlássport
2025.09.06. 21:04

Az FTC kikapott odahaza az Odensétől a Bajnokok Ligája rajtján

Kézilabda
2025.09.06. 15:54

Három magyar csapattal kezdődik a női kézilabda Bajnokok Ligája

Kézilabda
2025.09.06. 09:15

Az NB I után a Bajnokok Ligájában is jól rajtolna a Debrecen

Kézilabda
2025.09.04. 08:22

Kézilabda: az U19-es vb után már az NB I-re készül Eklemovic Márkó

Utánpótlássport
2025.08.28. 09:05
Ezek is érdekelhetik